NFL: őrületes rekordbeállítás és 85 pont a Saints meccsén

2020-12-26 20:12
Az észak-amerikai profi amerikaifutballiga-ligában (NFL) szombatra virradóra egyetlen mérkőzést rendeztek: a New Orleans Saints fogadta a Minnesota Vikingst, és győzte le egy 85 pontot hozó meccsen, 52–33-ra. A találkozón a hazaiak futója, Alvin Kamara elképesztő rekordot állított be: hat futott touchdownig jutott, amire rajta kívül egyetlen ember volt képes a liga történetben. Ernie Nevers 91 éve, még 1929 novemberében jutott hat futott TD-ig.
részletek

Serie A: „Pirlo maradjon meg edzőnek” – reagált a Napoli elnöke

2020-12-26 20:11
Mint megírtuk, az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) kedden elfogadta a Napoli labdarúgócsapatának fellebbezését, így pótolják a Juventus elleni bajnoki találkozót, illetve a déli csapat visszakapta a büntetésből levont egy pontot. A döntést kisebb bosszúsággal fogadta a torinóiakat irányító Andrea Pirlo, akinek reakcióját nem hagyta szó nélkül Aurelio De Laurentiis, a Napoli elnöke.
részletek

Csupasport: futóversenyek 2021-ben – mi lesz velük?

2020-12-26 20:11
Azután, hogy 2020-ban szinte minden sporteseményt el kellett halasztani vagy virtuálisan kellett megrendezni, 2021 sem ígérkezik zökkenőmentesnek. A Csupasport a futóversenyek közeljövőjét vette górcső alá.
részletek

Gálát rendezett a Lakers, a Nets és a Bucks is

2020-12-26 20:11
A Clippers Denverben is megnyert egy fontos rangadót, a Miami pedig Jimmy Butler sérülése ellenére győzte le a New Orleanst – ez történt az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) idei karácsonyi játéknapján.
részletek

Gombfoci: ez bizony már régen hungarikum

2020-12-26 20:10
A magyar futballtól elválaszthatatlan a fröccs öntése (talán ott kezdődött a baj, amikor ezt felváltották egyéb szeszek, szerek) és fröccsöntés is, utóbbinak ékköve a gombfocigyártás. A magyar futball éppen mostanában lép a régen járt útra, és a képes (azaz nem versenyszerű) gombfoci is reneszánszát éli, olyannyira, hogy egyes csapatok értéke a milliós értéket súrolja, illetve súrolná, ha kerülnének még ilyenek nyilvánosan eladósorba. De nemcsak retróőrület, ugyanis a karanténkorszakban keresve sem lehetne jobb focis játékot találni ennél a négy fal közé szorult családoknak.
részletek

NBA: 88 évesen elhunyt a Celtics legendás játékosa és edzője

2020-12-26 20:10
Életének 88. évében elhunyt KC Jones, aki a Boston Celtics hatvanas évekbeli aranycsapatának tagjaként nyolc alkalommal szerzett bajnoki címet az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA), s később edzőként is a legnagyobbak közé jutott, kétszer is diadalra vezette a Celticset a nyolcvanas évek közepén – számolt be róla a Reuters hírügynökség.
részletek

Adni Jó Kupa – életforma lett a segítség

2020-12-26 20:10
Baráti focitornának indult, ma már több száz nehéz sorsú gyermek, család és idős ember örülhet a meglepetésnek.
részletek

Bayern: Lewandowski lett 2020 legjobb európai sportolója

2020-12-26 20:09
Robert Lewandowski végzett az élen az európai hírügynökségek – köztük az MTI – 2020 legjobb európai sportolóiról rendezett szavazásán.
részletek

Férfi kézi-vb: új néven indul az orosz válogatott az egyiptomi tornán

2020-12-26 20:08
Oroszország kézilabda-szövetségének csapata elnevezéssel és a szövetség zászlaja alatt indul az orosz férfiválogatott a sportág januári világbajnokságán.
részletek

A Leicester kiénekelte a sajtot az MU szájából, iksz a rangadón

2020-12-26 20:08
Döntetlennel kezdődött az angol labdarúgó Premier League 15., karácsonyi fordulója: a Leicester City kétszer is egyenlíteni tudott a Manchester United ellen, a 2–2-es végeredmény azt jelenti, hogy az MU idegenbeli veretlenségi sorozata tovább él, ám győzelmi szériája megszakadt. A Leicester maradt az MU előtt a tabellán.
részletek

NHL: az edzőknek kötelező lesz a maszkviselés

2020-12-26 20:07
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) arra kötelezte a csapatok edzőit, hogy maszkot viseljenek a jövő hónap közepén kezdődő új szezon mérkőzései alatt.
részletek

Marcus Rashford, 2020 legönzetlenebb futballistája

2020-12-26 20:07
Marcus Rashford a Manchester körzetében élő mintegy négyszáz gyerek étkeztetésében segédkezett, de rádöbbent, hogy a média és a szurkolók támogatásával felvértezve még többre képes. Szerepvállalásával aztán 1.7 millió ember életét változtatta meg...
részletek

Válogatott: A legnagyobb álmom, hogy kijussunk a vb-re – Rossi

2020-12-26 20:07
A magyar labdarúgó-válogatott idén kijutott a 2021-es Európa-bajnokságra, és kivívta azt is, hogy a Nemzetek Ligájában is a legjobbak ellen bizonyítson az A-divízióban. Marco Rossi szövetségi kapitány a Digi Sport híradójának adott interjújában elmondta: nagyon büszke arra, hogy érezhette, Magyarország boldog, de már most új célt tűzött ki maga elé: szeretne kijutni a válogatottal a 2022-es világbajnokságra – olvasható a Digi Sport hírlevelében.
részletek

Tenisz: Andy Murray Floridában kezdi a 2021-es idényt

2020-12-26 20:06
Andy Murray kétszeres olimpiai bajnok brit teniszező szabadkártyát kapott a Delray Beach-i tenisztornára, így Floridában kezdi meg a 2021-es szezont.
részletek

Ligue 1: Pochettino már évekkel ezelőtt a PSG kispadjára vágyott

2020-12-26 20:06
Francia sajtóértesülések szerint a PSG-nél már szinte csak az alkalomra vártak, hogy legyen mire hivatkozva kirúgni Thomas Tuchel vezetőedzőt, ami végül csütörtökön történt meg – bár a hivatalos megerősítés egyelőre még várat magára a klub részéről. Ugyanakkor a német szakember helyére kiszemelt Mauricio Pochettinóról előkerült egy korábbi interjú, amelyben a PSG kispadjának elfoglalásáról beszélt.
részletek