A világbajnokság nyolc csoportja közül a H jelű az egyik, amelyben egyetlen európai válogatott kapott helyet, ennek ellenére merészség lenne kijelenteni, hogy Lengyelország a legesélyesebb a továbbjutásra. Az előjelek alapján az első két helyre hárman ugyanolyan reményekkel pályáznak, de hogy Szenegál és Kolumbia mire képes a legfiatalabb, illetve az egyik legrutinosabb szövetségi kapitánnyal, azt nehéz megjósolni. Japántól minden pont bravúr lenne. részletek
Habár a világbajnokságra készül, mostanában leggyakrabban a Real Madridtól való esetleges távozása kapcsán hallunk Cristiano Ronaldóról. A portugálok ásza azonban nem a pletykákkal, hanem a tornával – és a rajongókkal – foglalkozik. részletek
A szlovák válogatott első számú kapusával erősített a női kézilabda NB I-ben szereplő Mosonmagyaróvár. A 25 éves Lucia Gubiková Nagymihályról szerződött az északnyugat-magyarországi csapathoz. részletek
Roger Federer két és fél hónapos kihagyás után győzelemmel kezdte meg a füves pályás szezont: a 36 éves kiválóság a stuttgarti torna második fordulójában szetthátrányból felállva 3:6, 6:4, 6:2-re verte meg a német Mischa Zverevet. részletek
Lila mezben játssza majd az idegenbeli mérkőzéseit az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool a 2018–2019-es szezonban. A feliratokhoz narancssárga színt használtak a New Balance tervezői, a felsőrész mellett a nadrág és a sportszár is lila színű. Ezt megelőzően a 2013–2014-es idényben láthattunk lila színt a „vörösök” felszerelésén – akkor a harmadik számú mezen. részletek
Az U17-es I. osztályú labdarúgó-bajnokság osztályozó mérkőzésének visszavágóján a Ferencváros hátrányból fordítva nyert 2–1-re az UTE ellen, így megőrizte élvonalbeli tagságát. A találkozón ott járt az NSO Tv stábja is és beszélgetett a szomorú újpestiekkel (az FTC nem járult hozzá, hogy játékosait vagy a szakmai stáb tagjait mikrofonvégre kapjuk) a szezonról, a derbi hangulatáról, illetve a csapat nemrég elhunyt játékosáról is. részletek
A holland Voetbal International újságírója, Süleyman Öztürk alaposan felkavarta a korántsem álló vizet az oroszországi labdarúgó-világbajnokság előtt, amikor arról értekezett, hogy kizárhatják a 2010-es győztes spanyolokat. részletek
Julen Lopetegui szomorúan vette tudomásul, hogy egy nappal az oroszországi labdarúgó-világbajnokság kezdete előtt menesztették a spanyol válogatott szövetségi kapitányi posztjáról, ám a legjobbakat kívánja honfitársainak. részletek
A magyar férfi kézilabda-válogatott 26–22-re kikapott Veszprémben a szlovénok elleni vb-selejtező visszavágóján, de összesítésben egy góllal így is jobbnak bizonyult, ezzel kijutott a 2019-es, dán–német közös rendezésű világbajnokságra. részletek