A főváros megpróbálná élhetővé tenni Budapest legfontosabb utcáját, de ebből sokat még nem fogunk érzékelni a 2022-es parlamenti választások előtt.
részletek
Orbán VIktor korábban arról beszélt, a második hullámban nem a megbetegedések, hanem a halálozások számára kell figyelni. Valóban ez maradt az egyetlen releváns statisztika az alacsony tesztkapacitás mellett, ebből viszont az tűnik ki, hogy lakosságarányosan az elmúlt 14 napban nagyon rosszul állunk.
részletek
A polgári perek eljárási szabályait átíró, 2018-tól érvényes új perrendtartást a kormány szokása szerint úgy erőltette át a parlamenten, hogy nem törődött a szakmai bírálatokkal. Most az Igazságügyi Minisztérium és a Kúria elemzései alapján olyan módosításokat javasol, amelyekkel részben beismeri a hibát. részletek
Elhunyt Mandur László az MSZP egykori politikusa, az Országgyűlés korábbi alelnöke, fotográfus, mérnök, közgazdász - írta a párt a Facebookon kedd este. részletek
Rovó volt az, aki márciusban egy dél-tiroli síelésről hazatérve nem vonult karanténba, helyette operálni ment, miközben koronavírus-fertőzött volt. részletek
Szeptember 30-án bukkant a rendőrség lehallgatókészülékre a Fejér megyei településen, jelenleg tiltott adatszerzés gyanúja miatt folyik nyomozás ismeretlen tettes ellen. részletek