Ötven új lakás épült fel Balatonlelle vízparti telkén

2021-07-08 12:02
Elkészült a Bayer Construct vállalatcsoport saját fejlesztésében és kivitelezésében megvalósult 50 lakásos társasház Balatonlellén, az egykori SZOT-üdülő helyén. A közvetlenül a vízparton fekvő Napfény Resort lakásait a fejlesztő berendezetten, gépesített konyhával, azonnal beköltözhető formában adja át az új tulajdonosoknak.
részletek

Eljárást indított a GVH villamossági cégek összefonódása kapcsán

2021-07-08 06:03
Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal egy építőipari kivitelezéseket érintő, villamossági termékek nagykereskedelmével foglalkozó vállalkozások közötti összefonódás vizsgálatára. Az előzetes adatok alapján ugyanis nem volt felmérhető, hogy a fúzió milyen hatással lenne az óriási drágulással küzdő építőipari ágazatra.
részletek

Újabb részletek derültek ki az építőipari extraprofitok adóztatásával kapcsolatban

2021-07-08 06:02
Elfogadta a kormány Orbán Viktor építőiparra vonatkozó legutóbbi bejelentéseit, vagyis többek között az építőipari termékek kivitelére vonatkozó szabályozást, a bányászatra vonatkozó extraprofit-adót, és a bányászati, kitermelési kötelezettség határidejének rövidítését - ismertette Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai Kormányinfón. A korlátozásoknak konkrét időhatára nincs, erről a döntés hatásait figyelve határoz majd a kormány. Nem az áruk szabad mozgásának korlátozása a cél, hanem az extraprofit letörése.
részletek

Építőanyag-árak: együttműködik a vásárlók érdekében a versenyhivatal és a fogyasztóvédelem

2021-07-08 06:01
Az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható drasztikus áremelkedések miatt indított kormányzati ellenőrzéssorozatban a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) együttműködik a fogyasztóvédelmi hatósággal - erről egyezett meg Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke és Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára 2021. július 7-én. A két szerv információcserével is javítja a vásárlók, építkezők érdekeinek védelmét szolgáló közös fellépés hatékonyságát.
részletek

Elveszítik értéküket a nem zöld épületek? - Nagy átalakításra kényszeríti az ingatlanpiacot a zöld cunami

2021-07-07 15:09
Mit jelent a fenntartható ingatlanfinanszírozás? Hogyan lehet egy ingatlant ESG szempontok alapján értékelni? Mit jelent az EU Taxonómia az épületekre nézve? Többek között ezekre a kérdésekre válaszoltak a szakértők a HuGBC legutóbbi Green Talk beszélgetésén.
részletek

Ez lesz az ingatlanpiac legújabb sikerágazata - Több milliárd dollár érkezhet ide a következő években

2021-07-07 15:08
A koronavírus-járvány teljesen újradefiniálta, hogy mit jelent az iroda és a vállalatoknak alaposan el kell gondolkodniuk azon, hogy a jövőben hol végezzék a munkájukat irodai dolgozóik. Megoldásokat keresve egyre inkább a rugalmas irodák felé fordulnak, és a Business Wire szerint azok globális piaca a 2020-as 7,97 milliárd dollárról 2021-re várhatóan 8,14 milliárd dollárra nő, majd 2025-re eléri a 13,03 milliárd dollárt.
részletek

GVH-elnök: az építőanyag-kereskedőknek kellene versenyezni a vevőkért, nem pedig fordítva

2021-07-07 15:07
A Gazdasági Versenyhivatal megérti, hogy a kormány is kiemelten kezeli az építőipari alapanyagok drasztikus áremelkedésének kérdését. A versenyhatóság a fogyasztók érdekeit szem előtt tartva, alaposan kivizsgál minden jelzést, amely jogsértésre utalhat a piacon. Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke is részt vett a Gazdaság Újraindításáért Felelős Operatív Törzs múlt pénteki ülésén, ahol többek között napirenden voltak a kormány intézkedési javaslatai az építőipari alapanyagár-robbanás kapcsán. A külgazdasági és külügyminiszter által vezetett testület ajánlásait ezen a héten tárgyalhatja a kormány.
részletek

Novák Katalin: nem hagyjuk elértéktelenedni az embereknek adott támogatást

2021-07-07 15:06
Az otthonteremtési támogatások továbbra is nagyon népszerűek, nagy az érdeklődés irántuk, azonban az építőanyag-iparban az egész világon drágulás van. Annak érdekében, hogy a családok a rendelkezésre álló pénzükből minél többet tudjanak építeni, állami beavatkozásokra van szükség - mondta el a Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs 4. ülését követő sajtótájékoztatón Novák Katalin, családokért felelős tárca nélküli miniszter.
részletek

Mégsem lesznek annyira szerencsések a kiadó lakást kereső egyetemisták?

2021-07-07 15:06
Nemrég a KSH-Ingatlan.com közös lakbérindexe alapján arról számoltunk be, hogy az idei évben különleges helyzetben lesznek a kiadó lakást kereső egyetemisták a rendkívül széles kínálat miatt, a Rentingo legutóbbi elemzése azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy a korlátozó intézkedések enyhítése miatt elindult a belvárosi lakások visszaáramlása a rövidtávú kiadást célzó Airbnb-piacra, így a szeptemberi szemeszter előtt már korántsem biztos, hogy a mostanihoz hasonló kínálat és árak mellett lehet majd kiadó lakást találni.
részletek

Palkovics László: erősíteni kell az építőipari szakképzést

2021-07-07 15:05
A jelenlegi munkaerőpiac mindennél jobban igényli a szakképzett munkaerőt. Az építőiparban erősíteni kell a szakmai képzést, az oktatásnak tartania kell a lépést az élelmiszeripar és védelmi ipar korszerűsítésére biztosított források rendkívüli mértékű növekedésével is – hangsúlyozta Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter a szakképzést támogató Ágazati Készségtanácsok számára tartott évértékelő egyeztetésén.
részletek

ÉVOSZ: indokolt az építőanyagok exportjának korlátozása

2021-07-07 15:04
Jogos és indokolt, hogy valamit tenni kell az építőanyag-piacon kialakult kritikus helyzet felszámolása érdekében – mondta el a Világgazdaságnak Tibor Dávid, az ÉVOSZ Hazai Építőanyag-gyártó Tagozatának és a Masterplast Nyrt.-nek az elnöke. A szakember a Portfolio legutóbbi megkeresésére hozzátette, hogy a rövidtávú eszközökön túl kiemelt célnak tartja a hazai ellátás hosszútávú biztosítását, tartós megoldások bevezetését.
részletek

Ebbe az irodába költözik az IBM Magyarország (képek)

2021-07-07 15:03
A Corvin-negyedbe költözik az IBM. A technológiai vállalat 2023-tól több lépésben helyezi át magyarországi főhadiszállást a Futureal fejlesztésében megvalósuló Corvin Innovation Campus irodakomplexumba.
részletek

Egymilliárd euró értékben adott el zöldkötvényeket a hazánkban is aktív ingatlanfejlesztő

2021-07-07 15:02
A márciusi tőzsdei bevezetése és az Euronext AScX indexhez való csatlakozását követően az eddigi legjelentősebb zöldkötvény-kibocsátást hajtotta végre a CTP. A két részletben kibocsátott kötvényekből összesen 1 milliárd euró bevételre tett szert a 4 milliárd eurós EMTN-programján belül. A kibocsátott kötvények között volt egy 500 millió euró értékű, négyéves lejáratú csomag és egy szintén 500 millió euró értékű, nyolcéves futamidejű csomag. A teljes kereslet értéke elérte a 4 milliárd eurót.
részletek

Indul a Blaha Lujza tér felújítása: ilyen változások jönnek a felszíni közlekedésben

2021-07-07 15:01
Július 7-én szerdán átadják a munkaterületet, ezzel megkezdődik a Blaha Lujza tér felújításának előkészítése, de maga a lezárásokkal járó kivitelezési munka csak hétfőn, 12-én kezdődik - írja a BKK információi alapján a Telex.
részletek

Eljárást indított a GVH villamossági cégek összefonódás kapcsán

2021-07-07 15:01
Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal egy építőipari kivitelezéseket érintő, villamossági termékek nagykereskedelmével foglalkozó vállalkozások közötti összefonódás vizsgálatára. Az előzetes adatok alapján ugyanis nem volt felmérhető, hogy a fúzió milyen hatással lenne az óriási drágulással küzdő építőipari ágazatra.
részletek