Top10: smink ötletek, amelyek bizonyítják, hogy a kevesebb néha több

2019-01-18 19:02
A sminkelésnek nem feltétlenül kell arról szólni, hogy túlzásokba esünk, és az egész arcunkat tökéletesre kontúrozzuk, vagy pedig vad, vibráló fényű pigmenteket használunk a szemhéjaink hangsúlyozására. Természetesen ennek is megvan a megfelelő helye és ideje, azonban most olyan smink ötleteket hoztunk, amelyek bizonyítják, hogy úgy is csodás eredményt érhetünk el, ha kicsit visszafogottabbak vagyunk!
részletek

Andalúzia fénypontjai: Sevilla, Cordóba, Granada

2019-01-17 17:01
Az októberi andalúz körutam egy régi álom megvalósulása volt, évek óta tervezgettem, hogy ebbe a régióba utazzak – végül úgy valósítottam meg, hogy első körben Budapestről Barcelonába repültem, ahol két éjszakát töltöttem, és innen egy gyors kis belföldi reppenéssel Sevilla fele vettem az irányt.
részletek

Top10: itt az ideje frufrura váltani

2019-01-16 23:01
Szeretnél valamit változtatni a hajadon, de tetszik a színe, és a hosszától sem szeretnél megválni? Mi azt javasoljuk, hogy vágass frufrut, ugyanis ez egy egészen pici módosítás, mégis nagyban fogja befolyásolni a megjelenésed, azonban nem kell túlságosan drasztikus lépéseket tenned!
részletek

Stílusiskola: outfit ötletek enyhe, napsütéses téli napokra

2019-01-16 17:02
Meglehetősen változatos az időjárás, hiszen éjszaka sok helyen tombolnak a kemény mínuszok, van, hogy napközben esik a hó, de elég sokszor előfordul az is, hogy a napsütést, és kifejezetten enyhe időt élvezhetjük. Most éppen ezekre az utóbbi, kifejezetten szerencsés alkalmakra gyűjtöttünk össze outfiteket!
részletek

Stílusiskola - így viseld az alapdarabokat télen: combcsizma

2019-01-16 17:02
Ha nem csak a hideg ellen szeretnél védekezni, hanem közben szeretnél csinos és stílusos is lenni, akkor semmi esetre sem maradhatnak ki a ruhatáradból a combcsizmák. Szoknyával és nadrággal egyaránt jól mutat, ráadásul így január közepén kifejezetten praktikus is. Mutatjuk, hogy hogyan érdemes viselni!
részletek

Top10: smink ötletek, amelyek bizonyítják, hogy a kevesebb néha több

2019-01-15 12:01
A sminkelésnek nem feltétlenül kell arról szólni, hogy túlzásokba esünk, és az egész arcunkat tökéletesre kontúrozzuk, vagy pedig vad, vibráló fényű pigmenteket használunk a szemhéjaink hangsúlyozására. Természetesen ennek is megvan a megfelelő helye és ideje, azonban most olyan smink ötleteket hoztunk, amelyek bizonyítják, hogy úgy is csodás eredményt érhetünk el, ha kicsit visszafogottabbak vagyunk!
részletek

Top10: képek, amelyek után te is a rövid göndör hajra fogsz szavazni

2019-01-15 12:01
Mind tudjuk, hogy akinek göndör van, az egyenes hajat szeretne, akinek egyenes van, az úgy gondolja, hogy a göndör sokkal jobb, és sokszor a rövid és a hosszú között is nagyon nehéz a döntés. Mi most a rövid göndör mellett szeretnénk letenni a voksunkat, ami nem csak kényelmes, de csinos is, ráadásul ha az anyatermészet nem ajándékozott meg természetes loknikkal, akkor ezen a problémán egy hajsütő segítségével könnyedén segíthetünk.
részletek

Stílusiskola: outfit ötletek Kate Moss-tól

2019-01-14 14:01
Kate Moss mind a mai napig az egyik legismertebb modell, annak ellenére, hogy már a karrierje kezdetén is a szupermodellek ellentéteként aposztrofálták, ugyanis sem alakja, sem arca nem volt tipikusnak (a divatvilág szempontjából) a 90-es években. Ennek ellenére hihetetlen karriert sikerült befutnia, ugyanis különleges vonásai és hihetetlen kisugárzása csak úgy vonzotta a kamerát. Ezúttal a stílusát vettük górcső alá, és legjobb összeállításait gyűjtöttük össze!
részletek

Stílusiskola - így viseld az alapdarabokat télen: szőrös kabátok

2019-01-13 13:01
Nem feltétlenül kell alapvetően elegánsan felöltöznünk ahhoz, hogy bundát vagy szőrmét viselhessünk, sőt, sok esetben tökéletes lehet egy-egy lazább, kényelmesebb darabbal kombinálni. Az egészen biztos, hogy mindenképpen érdemes egyet beszereznünk a téli időszakra, akár a klasszikus fekete vagy barna árnyalatban, esetleg valamilyen színesebb változatban.
részletek

Stílusiskola: Világos outfitek télen? Igen!

2019-01-12 17:01
Igen, mi is imádjuk a feketét, mert stílusos, örök klasszikus, nem lehet vele hibázni, és végtelen mennyiségben lehet kombinálni, ráadásul lássuk be, hogy a legtöbb esetben ápol és eltakar. Azonban úgy gondoljuk, hogy a világos outfiteknek is van létjogosultságuk télen, így most azt szeretnénk megmutatni, hogyan érdemes a világosabb árnyalatokat viselni!
részletek

Stílusiskola: így viselj szoknyákat télen, hideg időben

2019-01-11 21:01
A hideg, a hó, és maga a tél nem jelenti azt, hogy le kellene mondanunk a csinos szoknyákról, sőt! Mivel ilyenkor lényegesen kevesebb lehetőségünk van hangsúlyozni a nőiességünket - mivel többnyire úgy nézünk ki, mint egy hógolyó, a rengeteg réteg ruhában- ezért szuper ötlet lehet szoknyákat viselni, természetesen harisnyákkal.
részletek

Stílusiskola: outfit ötletek Kate Middleton-tól

2019-01-10 16:01
Cambridge hercegnője ezen a héten ünnepli a 37. születésnapját, így ebből az alkalomból tőle hoztunk most outfit ötleteket, hiszen a stílusa és megjelenése minden alkalommal kifogástalan, amikor megjelenik a nyilvánosság előtt. Persze mit is várhatnánk egy hercegnőtől?
részletek

10 tipp, hogy elkerüld azt a bizonyos 'bad hair day'-t

2019-01-10 09:01
Egészen biztosan a te életedben is vannak olyan napok, amikor egyszerűen tükörbe nézni sincs kedved, mert annyira összeszedetlen vagy, aminek az az elsődleges jele, hogy szörnyű a hajad, azonban vagy nincs időd, vagy egyszerűen ahhoz, hogy megmosd és utána még órákat foglalkozz vele. Pontosan ilyen reggelekre hoztunk most 10 tippet, melyek segítségével egy pillanat alatt orvosolhatod a 'bad hair day' krízisét.
részletek

Top10: smink ötletek Irina Shayk-tól

2019-01-09 08:02
Irina Shayk napjaink egyik legsikeresebb modellje, emellett pedig valószínűleg a világ egyik legszebb nője is. Ráadásul nem csak a karrierjében, hanem magánéletében is sikeres, ugyanis már négy éve él boldog házasságban Bradley Cooper-rel, és nevelik közös kislányukat.
részletek

Top10: dobd fel az otthonod pasztell színekkel

2019-01-08 16:01
Ahhoz, hogy egy kicsit feldobd az otthonod hangulatát, nincs szükség harsány színekre, vagy óriási átalakításokra. Időnként egy-egy jól megválasztott díszpárna, kép vagy szőnyeg is jó ötlet lehet. Ha igazán harmonikus, vidám belső térre vágysz, akkor mindenképpen használj pasztell színeket. Íme a mi kedvenceink!
részletek