Csütörtökön eljött a magyar válogatott Kalmár Zsolt pályafutásának egyik nagy pillanata: 484 nap után ismét pályára lépett. Az Európa-konferencialiga második selejtezőkörének visszavágóján a dunaszerdahelyi szurkolók óriási tombolása mellett a 63. percben lépett pályára a Víkingur (2–0) elleni találkozón. Nagyon hosszú utat tett meg andorrai súlyos térdsérülése és dunaszerdahelyi visszatérése között a magyar válogatott középpályás… részletek
Az FC Liverpool labdarúgócsapata a szombati Szuperkupa-mérkőzés után másnapján a francia bajnokságban szereplő Strasbourg ellen vív felkészülési mérkőzést, majd a Fulham elleni, jövő szombati Premier League-nyitány másnapján is pályára lép egy később megnevezésre kerülő ellenféllel szemben – közölte az MTI. részletek
Hét csapat nem változtatott, öt viszont új vezetőedzővel vág neki a labdarúgó NB I péntek este, a Bp. Honvéd–Zalaegerszeg találkozóval kezdődő 2022–2023 idényének. A hazaiaknál a skót Tam Courts, a vendégeknél a magyar élvonalba tíz év után visszatérő holland Ricardo Moniz debütál. Szombaton előbb a két újonc, a Kecskemét és a Vasas csap össze, majd a Mezőkövesd Újpesten lép fel. Vasárnap a Kisvárda–DVSC találkozón Török László, illetve Joao Janeiro mutatkozik be, a Paks–Fehérvár mérkőzés pedig Waltner Róbert számára indít új fejezetet. Az 1. forduló zárásaként a Ferencváros a Puskás Akadémiával mérkőzik meg. részletek
Az Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar női röplabda-válogatott felkészülési mérkőzésen 3:1-re kikapott az észtektől Győrben – írja a Magyar Távirati Iroda. részletek
Az elmúlt csaknem egy évtizedben a Forma–1-es csapatok legnagyobb kihívása az volt, hogy lelökjék a Mercedest a csúcsról. Ez csak tavaly sikerült végre a Red Bullnak, de az oda vezető úton a két csapat vezetője, Toto Wolff és Christian Horner átírta mindazt, amit a sportág addig a pszichológiai hadviselésről gondolt. Személyeskedés, gáncsoskodás, egotrip – minden volt itt, és még messze a vége. részletek