Mint arról beszámoltunk, a Paris Saint-Germain a harmadik felkészülési mérkőzését is megnyerte Japánban: a félelmetes támadótrió – Lionel Messi, Neymar, Kylian Mbappé – valamennyi tagja betalált, a párizsiak 6–2-re kiütötték a Gamba Oszakát. A 30 éves brazil klasszis két gólig jutott, az elsőt büntetőből szerezte, amit ő maga harcolt ki. részletek
Munkába állt a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely az új szövetségi kapitány, Varga Zsolt irányításával a nyár végi, spliti Európa-bajnokságra készül. A szakember munkáját a Ferencváros mellett a válogatottnál is Nyéki Balázs segíti majd, míg a kapusedző Gárdonyi András lesz. részletek
Puskás Ferenc athéni tolmácsa, Nikosz Szakulisz elevenítette fel lapunk kérésére, milyen remek szakmai húzásokat alkalmazott a világsztár labdarúgóból lett kiváló szakvezető, aki legnagyobb edzői sikerét 1971-ben a Panathinaikosszal érte el, máig példátlan módon BEK-döntőbe vezette amatőrökből álló együttesét. részletek
Mint beszámoltunk róla, Somogyi Mátéra autóbalesete, Lékai Somára csuklósérülése miatt nem számíthat az NB II-be frissen feljutó Kozármisleny vezetőedzője, Tóth László, így a kapusgondok orvoslására a baranyaiak megszerezték az MTK-tól a Pécsen nevelkedő 22 éves Varasdi Dánielt – jelentette be honlapján a klub. részletek
Max Verstappen szezonbeli hetedik győzelmét aratta a Formula–1-es Francia Nagydíjon. A címvédő újabb diadalában ismét volt szerepe a Ferrarinak, pontosabban Charles Leclerc-nek, aki ezúttal is sok pontot veszített, de nem csak emiatt lehetnek szomorúak az olasz istálló rajongói. Egyesek megfejtették, mi kellene ahhoz, hogy Verstappen kevésbé legyen sikeres idén – ám ez a válasz is a Ferrarihoz kapcsolódik. Lewis Hamilton nem tudott inni a Le Castellet-ben rendezett versenyen, a leintést követően legalább kapott egy jégkrémet. Íme, az F1-legek a Francia GP-ről! részletek
Legjobb magyarként Fucsovics Márton öt helyet javítva a 93. a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján, míg a nőknél Bondár Anna két helyet rontva is az 52. helyen áll. részletek
Szoros mérkőzésen kapott ki döntő rövidítésben Jani Réka és Nagy Adrienn párosa a román Alexandra Ignatik, Lee Gabriela kettőstől a varsói salakpályás női tenisztorna nyolcaddöntőjében. részletek
Mint ismert, Nick Kyrgios egészen a döntőig menetelt a wimbledoni tenisztorna férfi egyesének versenyében, a fináléban Novak Djokovics tól szenvedett vereséget. A 27 éves ausztrál sportoló a Bahamákon pihente ki a Grand Slam-torna fáradalmait, ahová a díjátadón viselt piros sapkáját, valamint csinos barátnőjét, Costeen Hatzit is magával vitte. részletek
Az átigazolási ügyekben jártas olasz újságíró, Fabrizio Romano értesülései szerint a spanyol FC Barcelona mindenben megegyezett a Sevilla francia belső védőjével Jules Koundéval, s már csak az andalúziaiak válaszára vár. részletek