Hiába volt a jamaicai női négyesben a jelenlegi három legjobb száz méteres sprinter, az egyéni szám három érmese, Shelly-Ann Fraser-Pryce, Shericka Jackson és Elaine Thompson-Herah, a váltóban az amerikaiak mégis gyorsabbak voltak náluk, és négy századdal megnyerték a döntőt. részletek
Amikor először belépett az öltözőbe, jobban izgult, mint a játékosok, de látogatásunkkor meggyőződhettünk arról, hogy a drukk már elmúlt – maradt a kemény munka és a jókedv. Riport a Budapest-bajnokság első osztályában szereplő Pestszentimre sporttelepéről, ahol Davide Lanzafame elkezdte edzői karrierjét. részletek
Korábban beszámoltunk róla, hogy tíz év után Csang Csing Lina távozott a magyar gyorskorcsolya-válogatott éléről, a helyét pedig Bánhidi Ákos veszi át. Kónya Zsófia, olimpiai bronzérmes rövid pályás gyorskorcsolyázó most a Sportrádió Hazafutás című műsorának volt a vendége, ahol a korábbi szakvezető távozásáról és a női csapat új edzőjéről, Nicholas Goochról is beszélt Virányi Zsoltnak. részletek
A 2019-ben az észak-amerikai profi bajnokságot fennállása során először megnyerő Toronto Raptors jelenleg a pécsi edzőkonferencián vendégeskedő amerikai edzője szerencsésnek érzi magát, hogy a kanadai együttessel feljutott a csúcsra. részletek
Muskó Péter a férfi és Bátorfi Zoltán a női asztalitenisz-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét az augusztus 13-án kezdődő müncheni egyéni Európa-bajnokságra. részletek
Mint arról beszámoltunk, Raphinha bombagóljával az FC Barcelona 1–0-ra legyőzte a Real Madridot felkészülési mérkőzésen Las Vegasban. A két csapat rivalizálása miatt aligha érhette a szurkolókat meglepetésként, amikor az első félidő végén egy kisebb csetepaté alakult ki a pályán, miután Jordi Alba egy csúnya szabálytalanságot követett el a megiramodó Vinícius Júniorral szemben. részletek
Minden idők legeredményesebb olimpiai szereplését 1952-ben Helsinkiben értük el: sportolóink 16 arany-, 10 ezüst- és 16 bronzérmet szereztek. Az aranyak tekintetében csupán hat éremmel maradtunk el az ötkarikás játékokon először induló Szovjetunió mögött. Három részben dolgozzuk fel az 1952. július 19. és augusztus 3. között rendezett olimpia magyar sikereit. részletek
Néstor Girolami nyerte meg a túraautó-világkupa (WTCR) olaszországi versenyhétvégéjének első futamát. Michelisz Norbert sokáig harcolt a harmadik helyért, ám a dobogóra végül Mikel Azcona és Gilles Magnus állhatott még fel. Michelisz a negyedik helyen ért célba, ötödikként Tassi Attila látta meg a kockás zászlót Vallelungában. részletek
Mint arról beszámoltunk, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AS Roma szerződtette a július elseje óta szabadon igazolható argentin támadót, Paulo Dybalát. Az argentin futballista, ami az első 24 órát illeti, megdöntötte Cristiano Ronaldo mezeladási rekordját Olaszországban – hívta fel a figyelmet a Sportbible a Corriere dello Sportra hivatkozva. részletek
Mint arról beszámoltunk, Sallói Dániel csapata, a Sporting Kansas City 2–0-s vereséget szenvedett a Los Angeles FC-től az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság (MLS) alapszakaszának legutóbbi játéknapján. A vendégeknél megszerezte elő gólját a 65. percben csereként pályára lépő Gareth Bale, aki a 83.-ban állította be a végeredményt. Íme! részletek
Az FC Barcelona magyar idő szerint vasárnap hajnalban 1–0-ra legyőzte a Real Madridot a Las Vegasban rendezett felkészülési mérkőzésen. A találkozó után mindkét vezetőedző nyilatkozott, Xavi a mérkőzést értékelte, míg Carlo Ancelotti a keret összetételének lehetséges változásairól beszélt. részletek
Korábban beszámoltunk róla, hogy a Chelsea 4–0-s vereséget szenvedett az Arsenáltól a két csapat egyesült államokbeli felkészülési mérkőzésén. A „kékek” menedzsere, Thomas Tuchel a mérkőzést követően nyilatkozott, ahol szót ejtett az első Chelsea-mérkőzésén pályára lépő Kalidou Koulibalyról is – írja a BBC. részletek