Három nappal a Besztercebánya elleni kupabúcsú után a szlovák labdarúgó-bajnokságban kell bizonyítania a DAC-nak, amely szombaton a Trencsént látja vendégül. részletek
A Ferencváros eddig bajnokin mindig nyert Kisvárdán, és ha ezt szombaton is megteszi, már nem vehetik el az aranyérmet a zöld-fehérektől. Ezúttal azonban már az is elegendő lehet a Fradi bajnoki címéhez, ha a második Puskás Akadémia nem szerez nála több pontot a hétvégén. A labdarúgó NB I 29. fordulója a kieső helyeken álló két csapat, a Budafok és a DVTK péntek délutáni fővárosi csatájával indul és vasárnap a Honvéd–Fehérvár találkozóval ér véget. részletek
A női kézilabda-világbajnokság selejtezőjén a magyar női válogatott Olaszországgal találkozott Érden. Az ellenfél tudásának ismeretében biztosnak tűnt a győzelem, és erre a meccs sem cáfolt rá. A jórészt munka mellett kézilabdázó olaszok nem tudták megnehezíteni a magyarok dolgát. A vége 27 gólos győzelem, a visszavágó vasárnap, szintén Érden. részletek
A Mol-Pick Szeged és a norvég Elverum férfi kézilabdacsapata március elején megegyezett a 20 éves világbajnoki ezüstérmes Alexander Blonz átigazolásáról, ám a nettavisen.no információi szerint a magyarok – a koronavírus-járvány okozta gazdasági hatásokra hivatkozva – nem tudtak rögtön fizetni, ráadásul az ügyben azóta nem történt változás. A Szeged cáfolja az egész történetet. részletek
Az utolsó futamon már rajthoz sem kellett állnia, annyival vezetett, pedig eredendően a dobogós helyet tűzte ki célul Berecz Zsombor, aki végig tudatosan, kiegyensúlyozottan versenyzett Vilamourában, és amikor kellett, megvillant. részletek
A 34 éves Rafael Nadalt a világ valaha volt legjobb salakpályás játékosaként tartják számon, aki már szemtelenül fiatalon is oktatta ellenfeleit a pályán. Az ATP Tour hivatalos Facebook-oldalára pénteken egy olyan videó került fel, amelyen az akkor 16 esztendős spanyol teniszező szenzációs labdamenetet nyer meg, majd a győzelme után autogramokat osztogat a nézők között. részletek
A vártnál jobban megizzadt a Jekatyerinburg, de meg nem tört, 88–84-re legyőzte a házigazda török Fenerbahcét a női kosárlabda Euroliga isztambuli négyes döntőjében, s ragyogó mérkőzést megnyerve jutott be ismét a fináléba. Az orosz csapatban a magyar válogatott Vandersloot Courtney két pontot, két lepattanót és hat asszisztot jegyzett. részletek
A japán főváros kormányzója, Koike Juriko szerint a tokiói olimpia olyannyira reménykeltő lesz az emberiség számára, mint amilyen az 1920-as, antwerpeni játékok volt az első világháború és a spanyolnátha után. Eközben az olimpia szervezőbizottságának elnöke szerint a koronavírussal fertőzöttek növekvő száma ellenére Japán nem gondolkodik abban, hogy mégsem rendezi meg a tavalyról idénre halasztott játékokat – közölte az MTI. részletek
Bronzérmes lett Pupp Réka (52 kg) a lisszaboni cselgáncs Európa-bajnokság nyitó napján. Az Atomerőmű versenyzője a vigaszágon jutott el a 3. helyért zajló ütközetig, ahol a spanyol Ana Perez Box ellen fordított és nyert. részletek
A BEAC a 21 pontos Mérész Beatrix vezetésével 85–63-ra nyert Zalaegerszegen a női kosárlabda NB I 9–12. helyéért zajló rájátszásának pénteki mérkőzésén. részletek
Valtteri Bottas elsőségét hozta az Emilia-romagnai Nagydíj mindkét szabadedzése pénteken. A Mercedesnek egyértelműen sikerült előrelépnie a bahreini idénynyitó óta, pedig Bottas és a csapattársa, Lewis Hamilton is úgy véli, nem hajtottak végre jelentősebb változtatásokat az autón. Max Verstappen nem érti, miért ilyen balszerencsés Olaszországban, ám a Mercedes teljesítményén nem lepődött meg. Sergio Pérez elárulta, mi történt vele és Esteban Oconnal az első edzésen, Helmut Marko pedig biztos abban, hogy a Red Bull versenyzője hibázott az ütközéskor. részletek
Négyből négy. Ahogyan a nőknél, a férfiak esetében is százszázalékos lett a magyar csapat a szófiai világkupaverseny selejtezőjében. Kasza Róbert és Demeter Bence is extra teljesítményt nyújtott a páston. részletek
A női kézilabda-világbajnokság selejtezőjének első felvonásán a magyar női válogatott 27 gólos győzelmet aratott Olaszország felett Érden. A találkozó után a mieinket irányító Elek Gábor elmondta, nem volt mindegy, melyik arcunkat mutatjuk. részletek