Egy hazug állításon alapuló, minden idők legnagyobb marketingkampányával megtámogatott fájdalomcsillapító az amerikai lakosság számottevő részét hajszolta durva gyógyszerfüggőségbe. Erről szól a Hulu hamarosan érkező új sorozata, a Dopesick. Itt az előzetes. részletek
Az új járművek mostani áron csaknem 35 milliárd forintnyi üzemanyagköltség megtakarítást, és 70 ezer tonna szén-dioxiddal kisebb terhelést jelentenének a dízelbuszokhoz képest. részletek
A befejező munkákat majd elsősorban az őszi szünetben és a hétvégéken végzik el, hogy azok a lehető legkisebb mértékben zavarják a közúti forgalmat. részletek
Úgy néz ki, hogy bár változik körülöttünk a természet, azonban egy ideig még élvezhetjük a napsütéses, kellemes időjárást. Ilyenkor még nem szükséges a gardrób mélyére suvasztanunk a nyári ruháinkat, elég mindössze egy-két őszi darabbal kombinálni őket. Mutatjuk azokat az outfiteket, amelyeket a legszívesebben viselnénk ebben az időszakban! részletek
Selmeci Attila nyolc éve dolgozik együtt Milák Kristóffal, együtt nyertek egy-egy olimpiai és világbajnoki arany- és ezüstérmet és három Európa-bajnoki címet. A szerződésük azonban lejárt, és az a hír járja, hogy az úszó más edzővel folytatná. részletek
Az előző idényben döntős Manchester City 6-3-ra legyőzte a három magyar válogatott labdarúgóval felálló német RB Leipziget a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában, szerdán. Az ajaxos Sebastien Haller négyszer volt eredményes a Sporting CP otthonában. részletek
A mellékvese-fáradtság nem olyan dolog, amire rögtön gyanakodni kezd az ember, ha stresszesnek, vagy kimerültnek érzi magát, pedig egy nagyon gyakori betegségről beszélünk, amire érdemes odafigyelnünk. részletek
Hogy az emberiség miért is jutott pontosan abba a fojtogató élethelyzetbe, hogy állandóan felemészti a szorongás, a pánik, és minden “jó”, ami ehhez csak társulhat? Sok okfejtés született már ennek kapcsán. A nagy hajtástól kezdve, a túl szigorú követelményrendszeren át, számos tényezőt említhetünk. részletek
Akár 7 sprintfutamos hétvégét is tarthatnak majd a Forma-1-ben jövőre – erről beszélt a száguldó cirkusz elnök-vezérigazgatója, Stefano Domenicali, aki szót ejtett arról is, lehet, hogy 2022-től egy harmadik világbajnoki trófeáért is harcolhat a mezőny.
The post Hét sprintfutamot és Grand Slam-bajnokságot tarthatnak jövőre a Forma-1-ben appeared first on F1VILÁG.HU.
részletek
Túl szigorúak voltak a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) versenybírói Max Verstappennel és a Red Bull Forma-1-es csapatával szemben – véli a Haas versenyzője, Mick Schumacher.
The post Schumacher: Az FIA túl szigorú volt Verstappennel appeared first on F1VILÁG.HU.
részletek
Meghosszabbította Sebastian Vettel szerződését az Aston Martin Forma-1-es csapata, így a brit istálló 2022-ben változatlan felállással vág neki a világbajnokság küzdelmeinek.
The post Hivatalos: Vettel marad az Aston Martinnál appeared first on F1VILÁG.HU.
részletek
A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko továbbra is azon a véleményen van, egy átlagos versenybaleset történt a múlt hétvégi Olasz Nagydíjon Lewis Hamilton és Max Verstappen között. Szerinte egész egyszerűen a Mercedes fújta fel a dolgot. A szakember szerint „nonszensz” az is, amit Toto Wolff állít.
The post Próbált kitolatni, majd a Mercedes előadta, hogy „szegény Hamilton hirtelen megsérült” – Marko appeared first on F1VILÁG.HU.
részletek