Kutató- és mentőhelikopterek jelentek meg vasárnap délután az angol partoknál, ahol egy olyan tankhajó vesztegel, amelynek már órákkal korábban ki kellett volna kötnie Southamptonban. Helyi források szerint a tankert megpróbálhatták eltéríteni. részletek
Pozitív lett Bojko Boriszov bolgár kormányfő koronavírus tesztje, ezt saját maga jelentette be vasárnap, miután kétszer is elvégezték rajta a vizsgálatot. részletek
Meghosszabbították az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről szóló tárgyalások most folyó londoni fordulóját, amely az eredeti tervek szerint vasárnap este véget ért volna. A Downing Street szóvivője részletek nélkül azt közölte vasárnapi tájékoztatóján, hogy Michel Barnier, az Európai Bizottság tárgyalásvezetője szerdáig marad a brit fővárosban. részletek
Nem akármilyen szállítmánnyal gurult be egy kamion a Nyíregyházi Állatparkba: a jármű egy állatot hozott - derült ki az RTL Klub híradójából. részletek
Arra hivatkozik az új kancellár és az egyik rektorhelyettes, hogy ekkor végzik majd el az elmaradt fertőtlenítéseket és műszaki karbantartást.
részletek
Az elmúlt hetekben bejelentett otthonteremtési támogatások jelentős fellendülést hoznak a lakás- és hitelpiacon a Duna House elemzése szerint: az újépítésű kedvezményes lakásáfa a kínálati oldal erősödésében ... ... részletek
Szeptember után októberben sem változott érdemben az építőipari termelők hangulata, az ágazati bizalmi index értéke csak hibahatáron belül változott az előző hónaphoz képest. Ez a mutató június óta egy ... ... részletek
A toxikológus úgy fogalmazott: tudja, hogy a mérlegnek két oldala van, egyik oldalon a gazdaság, másikban az egészségügy van, de ő az egészségügyre szavaz. részletek