Ben O'Connor nyerte meg szerdán a Giro d'Italia országúti kerékpáros-körverseny 17. szakaszát, amelyen Valter Attila 38. lett, míg az összetett élén változatlan különbséggel áll Joao Almeida – írja az MTI. részletek
A koronavírus-járvány miatt rendhagyó selejtezősorozatot rendeztek a Bajnokok Ligája 2020–2021-es kiírásában, hiszen még nem ért véget az előző idény, amikor az új már elkezdődött. Augusztus 8-án az előselejtező-tornával kezdődött a BL, a magyar bajnok Ferencváros az első körben csatlakozott, s végül a főtáblára jutott egyedüliként az első körben kezdők közül. Adatbankunkban megtalálják a sorozat eredményeit, gólszerzőit, továbbjutóit. részletek
Egy kemény, némely pillanatokban már-már a durvaság határát feszegető mérkőzésen a Topolyai SC Krusevacon 2–0-s győzelmet aratott a másodosztályú Trajal ellen, így bejutott a Szerb Kupa nyolcaddöntőjébe. részletek
Megkezdte a szereplését a Bajnokok Ligája A-csoportjában Szoboszlai Dominik csapata, a Salzburg. Első ellenfele a Lokomotiv Moszkva volt, és bár a találkozó nagy részében fölényben játszott az osztrák gárda, amelyben ráadásul Szoboszlai Dominik bámulatos gólt szerzett, elég volt egy védelmi kihagyás, és az oroszok egy pontot hazavittek Salzburgból. részletek
A labdarúgó Bajnokok Ligája B-csoportjában a Real Madrid nagy meglepetésre kikapott 3–2-re odahaza a koronavírus és sérülések sújtotta Sahtar Donecktől. részletek
Marc Soler nyerte meg szerdán a Vuelta a Espana országúti kerékpáros-körverseny második szakaszát, amelyen a címvédő Primoz Roglic az időjóváírásnak köszönhetően másodpercekkel növelte előnyét az összetett élén – írja az MTI. részletek
A labdarúgó NB II 9. fordulójából elhalasztott Szeged-Csanád GA–Gyirmót FC Győr mérkőzést szerda délután pótolták be, és a vendégek Szatmári István góljával 1–0-ra nyertek. részletek
Asraf Hakimi pozitív koronavírustesztet produkált, így biztosan kihagyja a Borussia Mönchengladbach elleni szerda esti Bajnokok Ligája-mérkőzést – közölte a klub. részletek
Mint ismert, a Manchester United idegenben legyőzte kedd este a Bajnokok Ligája csoportkörében a PSG-t. AZ MU-t sokan leírták a mérkőzés előtt, pedig Ole Gunnar Solskjaer irányításával a csapat több hatalmas bravúrt is bemutatott a kinevezése óta eltelt másfél évben. Mutatjuk! részletek
Szoboszlai Dominik számára remekül indult a 2020–2021-es Bajnokok Ligája-idény. A Salzburg–Lokomotiv Moszkva mérkőzés első félidejének végén a középpályásnak Zlatko Junuzovic gurította le szögletből a labdát, és Szoboszlai a tizenhatos csücskéről fantasztikusan tekert, a labda a lécről vágódott a kapuba. részletek