Adott egy szakmájában elismert orvos, aki bő 30 éves pályafutása alatt szakmája mestere lett, majd politikai pályára lépett. Mégsem ezért figyel most rá a világ, hanem azért, mert ő lett az első transznemű miniszterelnök-helyettes Európában.
részletek
Kilenc év után úgy döntött, hazaköltözik Svédországból, ahol Roy Andersson operatőre volt. Nem tudja, milyen lesz itthon dolgozni, azt viszont látja, nem olyan könnyű a helyzet. Interjú Pálos Gergellyel.
részletek
Samuel Paty október elején egy középiskolai osztálynak szemléltette a szólásszabadságot Mohamed-karikatúrákkal, egy hét múlva már halott volt. Az egyik diák apja indított ellene mozgalmat, végül egy csecsen férfi fejezte le a nyílt utcán.
részletek
Éles árverseny alakult ki a csopaki kikötőért: a szerdán záruló árverésen 52 millió forintról indult a licit, ami kedden délután már 464 milliónál járt. Az állami többségi tulajdonba került Balatoni Hajózási ... ... részletek