A Nemzeti Sport csapata az Origo és a Magyar Nemzet tudósítójával együtt indult el mikrobusszal vasárnap hajnali 5-kor kétnapos túrájára Barcelonába, a cél természetesen a Ferencváros Bajnokok Ligája-csoportmérkőzése. Hétfő délután meg is érkeztünk – az NSO Tv videójában most megnézheti, hogyan telt a csaknem 2000 kilométeres utunk Szlovénián, Olaszországon és Franciaországon keresztül. részletek
Klubot váltott a világbajnoki bronzérmes Kozma Dominik: egy két éve alapított úszóklubban, a Staminában Kovács László és Szilágyi Zoltán vezetésével készül az olimpiára. részletek
Kedd este a Ferencváros megkezdi szereplését a Bajnokok Ligája csoportkörében. Első mérkőzésén a Barcelona vendégeként lép pályára. Ez alkalomból felidézzük az 1961-es BEK-döntőt, amelyen három magyarral – három korábbi Fradi-játékossal – a soraiban lépett pályára a katalán csapat, s kettő, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán gólt is szerzett. részletek
A labdarúgó NB I 7. fordulóját követő visszapillantónkban fókuszban a Fehérvár remek cseréje, Ivan Petrjak, a Honvédban egyre inkább magára találó Balogh Norbert, a válogatott után volt csapata a Paks ellen is eredményes Könyves Norbert, de az is kiderül, hogy módosult a góllövőlista, mert Hahn Jánosnak csak egy találatot könyveltek el a zalaiak ellen. részletek
Több mint tíz hónap kényszerű kihagyás után december 25-től rendez eseményt a Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF): ekkor kezdődik majd az edmontoni (U20-as) junior-világbajnokság. részletek
Az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) továbbra is zajlik a holt szezon: ezúttal a Calgary Flames erősítette meg keretét Joakim Nordströmmel, a Stanley-kupa-győztes, világbajnok svéd csatárral, aki a Boston Bruinsból távozott. részletek
Alfons Hörmann, a Német Olimpiai Bizottság elnöke bízik benne, hogy jövő nyáron megtartható lesz a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztott tokiói olimpia, ugyanakkor elképzelhetőnek tartja, hogy a versenyeket külföldi szurkolók nélkül rendezik meg. részletek
Kedd este 25 esztendő elteltével ismét történelmi kalandra indul a Ferencváros labdarúgócsapata: Szerhij Rebrov alakulata a Bajnokok Ligája csoportkörében a Lionel Messit is soraiban tudó Barcelonával csap össze az 1. fordulóban. Kövessék velünk élő hírfolyamunkon keresztül a mérkőzés előtti legfontosabb és legérdekesebb történéseket, fejleményeket! részletek
Két pozitív eredményt hoztak a hétfői koronavírustesztek a Giro d’Italia országúti kerékpáros körversenyen – a bejelentések szerint egy versenyzőről és egy stábtagról van szó. részletek
Életének 59. évében elhunyt Bruno Martini, az AJ Auxerre, az AS Nancy és a Montpellier korábbi labdarúgója – számolt be róla kedden a Montpellier a hivatalos honlapján. részletek
Ausztrália és Új-Zéland kedden egy virtuális prezentáció keretében bemutatta a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnek (FIFA) azt a 12 várost, amelyik otthont adna a 2023-as női világbajnokságnak – írja az MTI. részletek
A legnagyobb spanyol napilapok is kiemelten foglalkoznak a Barcelona Ferencváros elleni BL-mérkőzésével, természetesen a katalánok csoportkörbe visszatérése van a központban, abban pedig közmegegyezés van, hogy a mieink ellen kötelező a győzelem. részletek
A Siófok női kézilabdacsapata a hivatalos honlapján bejelentette, a hétfői koronavírusteszten az egyik játékos, illetve az egyik utánpótlásedző pozitív mintát adott. részletek
A Farkasréti temetőben kedden kísérték utolsó útjára Tauber Zoltánt, Magyarország első paralimpiai bajnokát, aki 86 éves korában három héttel ezelőtt hunyt el. részletek
A Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Red Bull Salzburg, valamint a szintén az osztrák élvonalhoz tartozó Rapid Wien labdarúgócsapata is bírálta az osztrák hatóságok sporteseményekre vonatkozó, koronavírus-járvány miatti szigorításait. részletek