A Sky News értesülései szerint a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség több mint egy tucat topligás – vagyis angol, spanyol, német, olasz és francia élvonalbeli – csapattal tárgyal az „Európai Premier League” létrehozásáról. részletek
Eljött a nagy nap, a Ferencváros 25 év után visszatér a Bajnokok Ligája főtáblájára, szereplését az FC Barcelona vendégeként, a zárt kapus Camp Nouban kezdi meg 21 órakor. Előtte Kijevben csap össze a csoport másik két csapata, a Dinamo Kijev és a Juventus. Kövesse a mérkőzést onlive, szöveges közvetítésünk segítségével! részletek
Fennállásának legnehezebb időszakát éli a román CSM Bucuresti sportklub az anyagi nehézségek miatt – jelentette ki kedden Gabriela Szabo elnök, egykori olimpiai bajnok futó. részletek
Az FC Barcelona klubelnöke Josep Maria Bartomeu nem lesz ott a Ferencváros elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen a Camp Nouban, miután családja egyik közelebbről nem meghatározott tagja pozitív koronavírustesztet produkált – számolt be róla a spanyol Diario Sport című lap. részletek
A világranglistán 35. Daniel Evans nagy küzdelem végén, három játszmában győzött kedden a 472 ezer euró (165 millió forint) összdíjazású antwerpeni fedett pályás férfi tenisztorna első fordulójában. A brit játékos a rangsorban 79. Salvatore Carusóval csapott össze és csaknem kétórás csata végén diadalmaskodott. részletek
A Ferencváros barcelonai Bajnokok Ligája-mérkőzését megelőzően a belvárost járva érdeklődtünk a helyiektől, hogy mire számítanak az FTC ellen, ismerik-e a magyar csapatot, mi a véleményük a katalán vezetőség és Lionel Messi viszonyáról. részletek
Jan Tratnik szökésből nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros-körverseny 16. szakaszát kedden, amelyen Valter Attila 60. lett, míg az összetett élén Joao Almeida másodpercekkel növelte előnyét – írja az MTI. részletek
A görög labdarúgó-élvonalban szereplő Panathinaikosz hétfőn jelentette be új vezetőedzőjét: Bölöni Lászlót. A korábban Puskás Ferenc által is irányított klub kedden sajtótájékoztatót tartott, s az erdélyi szakember az újságírók kérdéseire válaszolt. részletek
A francia nyílt teniszbajnokságon pályafutása 20. Grand Slam-sikerét arató Rafael Nadal bejelentette, hogy november elején elindul a Párizsban sorra kerülő ATP-tornán. részletek
Az osztrák kormány tovább fokozza a járványügyi korlátozásokat, de az előírásokat betartva is lehet sportolni, különösen a főváros tartogat élményeket a futás szerelmeseinek. részletek
A címvédő Primoz Roglic nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros-körverseny keddi nyitányát, így ő ölthette idén először magára a piros trikót – írja az MTI. részletek
Az FTC férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy elhalasztották a Gyöngyös elleni, szerdára kiírt bajnoki mérkőzést, mivel a fővárosi együttes egyik játékosának a koronavírustesztje pozitív lett. részletek
Eljött a nagy nap, a Ferencváros 25 év után visszatér a Bajnokok Ligája főtáblájára, szereplését a Barcelona vendégeként, a zárt kapus Camp Nouban kezdi meg 21 órakor. Íme, a kezdőcsapatok! részletek