Eljött a nagy nap, a Ferencváros 25 év után visszatér a Bajnokok Ligája főtáblájára. A szereplését a Barcelona vendégeként, a zárt kapus Camp Nouban kezdi meg 21 órakor. A mérkőzést élő szöveges tudósításunkkal követheti az NSO-n! Ezen kívül további hét meccset játszanak a BL-ben, a nap rangadója a Paris Saint-Germain–Manchester United összecsapás lesz. Miközben az utolsó hetére fordul a Giro d’Italia, elrajtol a Vuelta a Espana is, míg a tengerentúlon kezdetét veszi a baseballidény nagydöntője. részletek
A labdarúgó NB II 12. fordulójának záró mérkőzésén a Haladás az első félidő közepén vezetést szerzett Medgyes Zoltán találatával, ám az ETO FC Győr a második félidőben Vitális Milán óriási bombagóljával egyenlíteni tudott, így pontot mentett Szombathelyen. részletek
Hétfőn hosszú túra után a Nemzeti Sport csapata megérkezett Barcelonába, a Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés helyszínére, ahol a koronavírus-járvány miatti intézkedések következtében lényegesen kevésbé pezseg az élet, mint korábban, de nem csak emiatt borús, és vár kifejezetten szoros mérkőzést a katalánok egyik szurkolója. Helyszíni riport. részletek
Az NSO Tv stábja megérkezett Barcelonába, ahol kedd este a Ferencváros 25 év után Bajnokok Ligája-csoportmérkőzést vív. Kameránkkal vetettünk néhány pillantást a meccs helyszínére, az alaposan körbezárt Camp Noura, és még egy helyi katalán szurkolóval is beszélgettünk, aki jobban várja a keddi találkozót, mint a hét végi, Real Madrid elleni rangadót. részletek
Ezen a héten ismét Kölnben rendeznek ATP 250-es tornát, s a fedett pályás, 271 ezer euró összdíjazású viadalon a francia Gilles Simon ismét győzni tudott az első fordulóban – egy hete még Fucsovics Mártont múlta felül, ez alkalommal az ausztrál Jordan Thompsont verte meg. Az Ostravában zajló, 528 ezer dollár összdíjazású, szintén fedett pályás, ám női verseny nyitó körében Anna Kontaveit két meccslabdát hárítva nyert. részletek
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 4. fordulójának záró mérkőzésén a Verona és a Genoa gól nélküli döntetlent játszott egymással. Mindkét csapat először ikszelt a 2020–2021-es Serie A-kiírásban, egyben ez volt az első 0–0 az új idényben. részletek