A magyar irodalom nehezen beskatulyázható, egyedi jelenségét, az öntörvényű Simonyi Imrét felbosszantotta Göröcs János mellőzése, kálváriás sorsát rémregényben tervezte megírni. Célkeresztben az edző és a sajtó. részletek
Mint arról beszámolunk, Julian Alaphilippe óriásit esett a Flandriai körön, miután összeütközött az előtte hirtelen lassító kísérő motorossal. A felvételek alapján egyből látszott, hogy nagy a baj; azóta kiderült, hogy két helyen eltört a kézközépcsontja, s hétfőn már meg is műtötték. A balesetet okozó motoros elnézést kért mindenkitől. részletek
Huszonöt év után kedden az FC Barcelona vendégeként kezdi meg szereplését a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében a Ferencváros, melynek korábbi kiváló csatára, Szokolai László a Digi Sport Reggeli start című műsorában hétfőn humorosan azt mondta, 11 pontot vár a csapattól a Barca, a Juventus és a Dinamo Kijev elleni mérkőzéseken. részletek
Minden kerékpáros koronavírustesztje negatív lett a Vuelta a Espana háromhetes országúti körverseny keddi rajtja előtt, két stábtag viszont megfertőződött. részletek
Fantasztikus hét vár a labdarúgás szerelmeseire: kedden indul a Bajnokok Ligája csoportköre, a Ferencváros az FC Barcelona otthonában lép pályára, míg a csoport másik meccsén a Juventus és a Dinamo Kijev csap össze. Szintén ezen a napon a PSG a Manchester Uniteddal néz farkasszemet, az RB Leipzig a Basaksehir ellen küzd meg. Szerdán Szoboszlai Dominik együttesét, a Salzburgot is láthatjuk, az osztrákok a Lokomotiv Moszkvát fogadják. A címvédő Bayern München az Atlético Madriddal találkozik. Pályán lesz még a Real Madrid, a Liverpool és a Manchester City is. Csütörtökön rajtol az Európa-liga csoportköre, végignézhetjük a Roma, az Arsenal vagy a részletek
A labdarúgó Bajnokok Ligája 2020–2021-es kiírásának csoportkörében az orosz és ukrán csapatokat – a Lokomotiv Moszkvát, az újonc FK Krasznodart, illetve a Sahtar Donecket és a Dinamo Kijevet – nem számolva (már csak azért sem, mert Oroszország és Ukrajna alanyi jogon ad főtáblás gárdát) a Ferencváros lesz az egyetlen klub, amely a volt szocialista országokból érkezik. Ennek apropóján végignéztük az egykori keleti blokk együtteseinek eddigi BL-szerepléseit. részletek
Ahogy olvasóink már megszokhatták, a Nemzeti Sport Online hétről hétre összeszedi toplégiósaink mérkőzéseit. Lássuk, milyen találkozók várnak külföldön játszó futballistáinkra és csapataikra az előttünk álló napokban! részletek
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) közleménye szerint módosították két, a 9. fordulóban esedékes NB I-es mérkőzés, a Mol Fehérvár–Ferencváros és az Újpest–MTK találkozó kezdési időpontját. részletek
A Magyar Labdarúgó-szövetség a Twitter-csatornáján közölte: az UEFA legújabb Nemzetek Ligája-rangsorában a magyar válogatott kilenc helyet javítva a 23. pozíciót foglalja el. A legfrissebb NL-ranglista a 2020–2021-es kiírás során elért eredményeket tartalmazza, a sorozat rajtjakor a magyar válogatott a 32. helyen állt. részletek
Mint arról korábban beszámoltunk, Zlatan Ibrahimovic duplájával 2–1-re legyőzte az Intert a Milan a városi derbin. A 39 éves támadó megmozdulásait a mérkőzés után szűk kétperces videóban vágták össze, amely bizonyítja, Ibrahimovic még mindig világklasszis szinten futballozik. részletek
Szerhij Rebrov véleménye szerint bármilyen felállásban lép pályára a Barcelona kedden a Ferencváros ellen, remek együttessel néznek majd farkasszemet, Tokmac Nguen pedig saját csapat leírásánál arról beszélt, hogy a támadók bármelyik gárda ellen képesek lehetnek meglepetést szerezni. részletek
Ahogy több mint egy évtizede mindig, idén is október 23-án, pénteken lesz a Kolonics György-emlékfutás. A hagyományos Duna-parti programon nemcsak futni, hanem sárkányhajózni is lehet – számolt be róla a Magyar Távirati Iroda. részletek
Saját világcsúcsát megdöntve győzött Peres Jepchirchir a gdyniai világbajnokság félmaratoni távján, a lengyelországi verseny előtt ugyanis szeptemberben Prágában is az addigi legjobb eredményt érte el. részletek
A Siófok női kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy távozik a gárdától Bent Dahl vezetőedző, Nerea Penát pedig felfüggesztette. részletek