Az utóbbi héten szerte a világban megugrott az új fertőzöttek száma, és Magyarországon is napról napra egyre több a beteg és a halálos áldozat is. részletek
Barack Obama elnöksége alatt Joe Biden alelnökként nyolc évig sokat foglalkozott közép-európai kérdésekkel, most pedig a demokraták elnökjelöltje a néhány hét múlva sorra kerülő amerikai választáson. részletek
A múzeumnak még szeptemberben jelentették be helybeli lakosok azt, hogy egy ház udvarán a véletlennek köszönhetően bukkantak a kerámia edénybe rejtett érmékre. részletek
A Hernád vízállása Gesztelynél emelkedett, a Latorca Csapnál. Az áradás Borsod-Abaúj-Zemplén megyében településeket zár el, utakat áraszt el. részletek