Most, hogy a hazai és a nemzetközi átigazolási időszak is lezárult (legalábbis a legtöbb országban) játékosügynökként különösen érdemes mérleget vonnom a mögöttünk hagyott, a koronavírus miatt eltolódott, így már őszbe hajló, nyári piaci időszak kapcsán. részletek
Hogyan rohan el negyven év? Milyen, amikor az ember felismeri, hogy már nosztalgiázik? Milyen érzés sírva-nevetve válaszút előtt állni? És hogyan lehet átadni majd egy gyermeknek az „emelt fővel veszíteni, lehajtott fejjel győzni” eszmeiségét? Erről is beszélt a Nemzeti Sportnak a ma 40 esztendős olimpiai ezüstérmes dzsúdós. részletek
Csak 12 éves volt, amikor először versenyzett a Hungaroringen, most 21, és dobogós helyezésekkel kezdte a szezont. Tassi Attila hazai pályán, a túraautó-világkupa hétvégi, mogyoródi futamán is pezsgőzne! részletek
Az Oroszországban szerdán 0–0-s döntetlent játszó magyar labdarúgó-válogatott idei, eddigi öt mérkőzése után keretelemzésünkben posztról posztra végignéztük a szóba jöhető választási lehetőségeket a szeptemberi és októberi találkozók tapasztalatai alapján. Kiderült, a védelemben és a csatársorban a korábbi évekhez képest meglepően jól állunk a választási lehetőségek dolgában, viszont a középpálya védekező szekciójában már adódhatnak problémák... részletek
Mint beszámoltunk róla, a Nemzetközi Úszóliga (ISL) szeptemberben úgy döntött, hogy Budapesten, a Duna Arénában rendezi meg a sorozat második idényét, leszámítva a döntőt. A legfrissebb információk szerint a döntőt is Budapesten rendezik majd meg. részletek
Hajnal Tamás, a Ferencváros sportmenedzsere tudja jól, a Bajnokok Ligája-menetelés során fel kell készülniük, hogy a sikerért a fájdalmat is el kell viselniük. részletek
Nagy népszerűségre tett szert Brayan Cortés, a Colo Colo chilei válagott kapusa, aki kedd este először szerepelt tétmérkőzésen a nemzeti együttesben, másnap délután pedig klubcsapata kapuját védte. részletek
Ronaldo szerint Neymar számára a határ a csillagos ég – a brazilok korábbi kiválósága gratulált a Paris Saint-Germain sztárjának, aki a Peru elleni triplájával megelőzte a kétszeres világbajnok csatárt a válogatott örök-góllövőlistáján. részletek
Teljesült a kívánsága Géresi Krisztiánnak: a fehérváriak futballistája újra egészséges, és azért dolgozik, hogy meghatározó játékossá váljon. részletek
Óriási balhé tört ki Szlovéniában, ahol az U21-es válogatott játékosai közölték, sztrájkba kezdenek, és addig nem hajlandóak pályára lépni, amíg a játékosként a Zalaegerszegnél is futballozó Primoz Gliha az edző. részletek
A férfi kosárlabda NB I-ben szereplő Szolnoki Olaj mellett a Debreceni EAC-nál is van játékos, akinek pozitív lett a koronavírustesztje – ezt a két csapat egyaránt megerősítette. részletek
A sportoló vesztét a tesztekkel máig igen nehezen kimutatható növekedési hormon okozta, a következmények ismeretében egyúttal megállapíthatjuk, másodszor sem hozott szerencsét neki az egyiptomi módszer... (A MACS először négy évre szóló eltiltást tüntetett fel a honlapján, később javította az elírást nyolcra.) részletek