Nem tudtak megegyezni a nagytarcsai képviselők, hogy fegyelmit indítsanak-e a polgármester ellen, aki 190 millió forintot nem a járvány elleni védekezésre költött el, így feloszlatták a testületet. részletek
Egy tíz kilométeres szakaszon épülhetett meg a mélységi határzár, de a helyzethez igazítva bővíthetik. Nem verték nagy dobra, de már a bejelentéskor sem részletezték az újabb védekezési technikát. részletek
Közel kétszer annyival eshet vissza a magyar GDP idén, mint a legutóbbi előrejelzés szerint – áll az IMF most kiadott prognózisában. A világ gazdasága a gyors és hatékony válságkezelésnek köszönhetően egyelőre úgy tűnik, hogy megúszhatja a 2008-ashoz hasonló pénzügyi katasztrófát. részletek
Az Európai Unió tagállamai elfogadtak egy ajánlást, amelynek segítségével egységes színkód alapján lehet megkülönböztetni az egyes országokat, régiókat aszerint, hogy mennyire terjedt el a járvány. A magyar szabályozás eszerint indokolatlan korlátozást tartalmaz. részletek
Megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken az a büntetőper, amelyben Simonka György fideszes országgyűlési képviselőt és 32 társát bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vádolják. részletek
Jelentős könnyítéseket tartalmaz a kormány őszi adócsomagja, amelyet kedd délután nyújtott be az Országgyűlésnek a Pénzügyminisztérium. A javaslat alapján jövőre már az adóhatóság készítheti az áfabevallást is. részletek
A Brexitről, a következő hétéves költségvetésről, illetve az újjáépítési alapról és az Európai Bizottság jogállamisági jelentéséről tárgyaltak az unió Európa-ügyi miniszterei. Az első két témában nagyon fontos lenne a mielőbbi jelentős előrelépés. Ennek nem sok esélye van, de a politikusok bizakodnak. részletek
Paul Milgrom valószínűleg örökre meg fogja őrizni a kaputelefonja videófelvételét arról, ahogy a vele egy utcában lakó munkatársa dörömböl az ajtaján, hogy Nobel-díjasok lettek. részletek
Karácsony Gergely egyik kampányígérete volt a luxusingatlanokra kivetett Tiborcz-adó bevezetése, a javaslattal mostanra elkészült a főváros. A 15 perc ingyen parkolás jövő nyártól jöhet, 7-800 forintos óránkénti parkolás biztosan nem lesz. Az önkormányzati választás egyéves évfordulóján kérdeztük Karácsony Gergely főpolgármestert, aki nagyon elégedetlen a kormányzat járványkezelési gyakorlatával. részletek
Állításuk szerint a független képviselő még meg is nézhetett minden neki gyanús iratot a jobbikos Bíró Lászlónál, és akkor megnyugodva távozott. részletek