A Bajnokok Ligájában szereplő horvát PPD Zagreb kézilabdacsapata hivatalos honlapján arról tájékoztat: öt mérkőzés után máris megválnak Igor Vori vezetőedzőtől. részletek
Ahogyan arra számítani lehetett, az időjárás már az Eifel Nagydíj hétvégéjének az elején közbeszólt, aminek következtében hosszas várakozás után törölni kellett az első szabadedzést, így a mezőny egyetlen kört sem tehetett meg eddig a Nürburgringen. Ez egyébként azt jelenti, hogy Mick Schumacher F1-es versenyhétvégén való debütálása is elmaradt. részletek
Mint arról beszámoltunk, az uruguayi labdarúgó-válogatott 2–1-re megverte Chilét a dél-amerikai világbajnoki selejtezősorozat nyitányán. A hazaiak győztes gólját a 93. percben Maxi Gómez lőtte, amelyet követően Luis Suárez egyáltalán nem visszafogott – és nem is igazán sportszerű – módon ünnepelt Francisco Sierralta, a chilei együttes egyik középhátvédje előtt. részletek
Koronavírus-fertőzések miatt 14 játékosra nem számíthat az ukrán labdarúgó-válogatott szakmai stábja, amely a szombat este sorra kerülő Németország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésre készíti fel az együttest – írja az MTI. részletek
Roy Keane szerint hamarosan korábbi csapattársa, Ole Gunnar Solskjaer állásába kerülhet, ha a Manchester United futballistái továbbra is mélyen tudásuk alatt teljesítenek – számolt be róla az MTI. részletek
A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján bejelentette: az október 26-ával kezdődő héten indulhat a jegyértékesítés a Izland elleni Európa-bajnoki pótselejtezőre, valamint a két novemberi Nemzetek Ligája csoportmeccsre. részletek
Négy mérkőzést, köztük az FK Csíkszereda szombat délelőtti bodzavásári találkozóját is elhalasztották a román másodosztály hétvégi fordulójából a nagyszámú koronavírus-fertőzés miatt. részletek
Olajat öntött a – mostanában csendesen – lobogó tűzre Paul Pogba. A Manchester United játékosát már sokan sokszor összeboronálták a Real Madriddal, és legutóbbi nyilatkozatában is kijelentette, egy nap szívesen lenne a királyi gárda játékosa. részletek
Sütő Krisztián már nyolc éve foglalkozik FIFA-videók gyártásával, emellett aktívan streamel Twitchen egyre nagyobb közönség előtt. A Megyék Csatája FIFA 21-versenyén többször találkozhattok majd vele, addig is ismerjétek meg közelebbről cristijAnt! részletek
A Sport TV Mai helyzet című műsorának vendége volt Csík Zoltán, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója. A klubvezető elmondta: mindenképpen a lehető legerősebb csapattal szeretnének ott lenni decemberben a kölni Final Fouron, ezért nagyon szigorú protokoll szerint élnek a játékosok. Most nem élnek közösségi életet, csak az aréna és az otthonuk között ingáznak. részletek
A válogatott betartja a járványszabályokat és távol marad az Eb-től – ez az szarkasztikus mém jellemzi legjobban a román szurkolók hangulatát, miután az Izlandon 2–1-es vereséget szenvedő csapat nem lesz ott a tornán, amelynek egyik helyszíne éppen Bukarest lesz. részletek
A világjárvány minden kétséget kizáróan megváltoztatja majd az életünket, de a labdarúgás tekintetében még a rövid távú hatásai sem ismertek. Olyanokat kérdeztünk, akik talán sejtik, merre tovább. részletek
A köd miatt törölni kellett az Eifel Nagydíj első szabadedzését, így csúszik Mick Schumacher várva várt bemutatkozása F1-es edzésen. A második edzést 15 órára írták ki, kövesse élő tudósításunkkal! részletek