Az első hét hónapban az export és az import is csaknem 10 százalékkal csökkent 2019-hez képest, a többlet pedig 782 millió euróval lett kisebb. részletek
Felhívta a figyelmet, hogy az ABS/ESP aggregáttal végezhető el a művelet, de a márkaszerviz a hagyományos pedál-pumpálós módszert alkalmazza. részletek
Egyfolytában azon nyavalyognak az autógyárak, hogy öregszenek a vásárlók, a fiatalokat már nem érdeklik a kocsik. Nekem azért lenne pár ötletem. részletek
András szereti az autót, pedig nem rég motort kellett cserélni a Legacyben, és mivel közismert a konstrukciós hiba, piaci értéke sincs. Guruval mondjuk el, miért óvakódj a bokszerdízeltől. részletek
Az kasztnik egy évtized alatt elég sokat híztak, miközben a motorokat fogyókúrára fogták. Dízel helyett inkább hibriddel és elektromossal járnánk, de a felszereltségben hasonló szintet keresünk – bár az utóbbiak között megjelentek sci-fi megoldások is. A régi és az új Juke kapcsán néztük meg, mekkorát fordult velünk a világ. részletek