A Red Bull Forma-1-es csapatát irányító Christian Horner szerint a Mercedes elmúlt időszakbéli hibái arra utalnak, egyértelmű gyengeségei vannak a világbajnok istállónak, mely túlságosan elkényelmesedett a domináns érában.
The post Horner: A Mercedes belekényelmesedett a dominanciájába appeared first on F1VILÁG.HU.
részletek
A korábban az Airbnb keretében kiadott, ám a járványhelyzet miatt immár hónapok óta üresen álló ingatlanok biztosítását mielőbb újra kell egyeztetni a biztosítóval, különben előfordulhat, hogy a biztosító nem fedezi a felmerülő károkat. részletek
A jegybank 0,15 százalékponttal megemelte az egyhetes betétjének kamatát. Ennek a konstrukciónak komoly hatása van a rövid lejáratú hozamokra, ami viszont a változó kamatozású – azon kölcsönök, melyek kamatát a bank egyoldalúan éven belül megváltoztathatja – lakáshitelek kamatszintjét befolyásolja. részletek
A turizmus leállt, a hitelmoratóriumnak pedig év végén részben vége, ezért sok hitelből, befektetési célból vásárolt lakást próbálhatnak elsózni a tulajdonosaik.
részletek
Szerdán teszi közzé az Európai Bizottság a jogállamiság tagállami helyzetéről szóló első jelentését, a kormány ez elé is lőhetett a testület alelnöke elleni kirohanással. részletek
Se a NAV, se a PM nem foglalt állást arról, hogy béren kívüli juttatás-e, ha a munkáltató koronavírustesztet ad a dolgozójának, és ha nem az, akkor nem adóköteles. Varga Mihály viszont bejelentette az adó elengedését, ebből azonban az következik, hogy fizetni kell az adót, amíg életbe nem lép az elengedése.
részletek
Matuzsálemi kort megélt magyar asszonyról vagy űrhajósnak is megfelelő egészségi állapotú Angela Merkelről szóló álhírekkel ámítják reménybeli vásárlóikat egyes webáruházak. A hazug tartalommarketinggel különböző étrend-kiegészítőket remélnek eladni olyanoknak, akik eleve aggódnak a koronavírus-járvány miatt részletek
Moszkvában kéthetes, október 5-től 18-ig tartó szünetet rendelt el az általános és középiskolákban kedden a koronavírus-járvány terjedésének lefékezése érdekében Szergej Szobjanyin polgármester. Az óvodák ... ... részletek
Az amerikai elnökválasztás kimenetele bizonytalan, ám az elnök pártállása a történelmi tapasztalatok szerint hosszabb távon nem befolyásolja jelentősen a tőkepiacokat. Az idei szavazás a korábbiaknál nagyobb ... ... részletek
A március-áprilisi jelentős romlás után szeptemberben tovább javult a gazdasági hangulat az euróövezetben és az Európai Unióban egyaránt. Az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ... ... részletek
Az amerikai elnökjelöltek vitája általában nem befolyásolják az elnökválasztás végeredményét, ám előfordult már, hogy igen. Ha Joe Biden bizonyítania tudja, hogy nem szenilis, mint Donald Trump állítja ... ... részletek
Orbán Viktor miniszterelnök levélben fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez, melyben tájékoztatta, hogy Magyarországot és a magyar embereket sértő kijelentései miatt felfüggeszti ... ... részletek