A budafok-tétényi családsegítőbe érkezett adományokból először mindig az intézmény vezetője válogatott, utána jöttek a többiek, a rászorulóknak már csak a maradék jutott – állítja az önkormányzat vizsgálóbizottságának jelentése, amelyet a Fidesz is megszavazott.
részletek
Arató Gergely DK-s képviselő azt kérdezte az Országgyűlés hétfői ülésén, hogy mikor tesz a kormány a munkanélküliség ellen, míg az LMP-s Demeter Márta arra várt választ, hogy miért kell a magyar szakképzési ... ... részletek
Meghalt az a csurgói asszony, akinek sóoldat helyett fertőtlenítőszerrel mosták ki a hasüregét még májusban, a szigetvári kórház nőgyógyászatán - értesült az RTL Híradó. Az asszony rutinműtétre ment be ... ... részletek
A minifesztiválon október 27. és 29 között a hivatalos versenyprogramba beválogatott 56 alkotás közül négy játékfilmet mutatnak be az alkotók jelenlétében. részletek
Négy idős embert is becsapott, összesen 9 millió forintot csalt ki tőlük. Az ügyészség súlyosbításért fellebbezett a nem jogerős ítélet ellen. részletek
A civiltörvényre hivatkozva érvénytelenítette a Tempus Közalapítvány az Emberség Erejével Alapítvány nyertes pályázatát. A civil szervezet 72 ezer eurótól esett el a döntés miatt. részletek
Azért előtte meg kell ismételni a mérést – hangzott el az operatív törzs hétfői tájékoztatóján. Müller Cecília országos tiszti főorvos figyelmeztetett, hogy a benzinkutakon, sőt a fodrásznál, hajvágás közben is hordjunk maszkot, illetve utóbbi helyen ne lapozgassunk magazinokat várakozás közben, mert a vírus a közösségi terekben terjed a leginkább. részletek