Volt olyan cirkuszi előadás, ami önmagában 150 ezer nézőt vonzott egy év alatt és olyan stand-upos, aki az előadásaira több jegyet adott el, mint amennyire a legnépszerűbb kőszínházi darabra elkelt – ez is kiderül a HVG összeállításából, amelyben a könnyedebb műfaj legnépszerűbb produkcióit tettük toplistákra. A statisztikák szerint a mesejátékokra is tömegek váltanak jegyet. részletek
A keringő királyának is hívott holland hegedűművész ismét megtöltötte az MVM Dome-ot, méghozzá kétszer. Kíváncsi voltam, érdekes lehet-e a sok száz éves hagyományú komolyzene 2025-ben, még egy olyan embernek is, aki rockzenén nőtt fel. részletek
A kínai gazdasági tervezőhivatal rendkívüli figyelmeztetést adott ki a humanoid robotok gyorsan bővülő iparára, amely az ország egyik legfontosabb új növekedési motorjává vált. A hatóságok attól tartanak, hogy a befektetési láz túl gyors ütemű piaci felfutást generál, ami torzulásokhoz és technológiai buborékhoz vezethet. részletek
A Microsoft vezérigazgatója hétfőn kijelentette, hogy vállalata egyre inkább Európát tekinti kulcsfontosságú régiónak mesterséges intelligencia stratégiája szempontjából, mivel a kontinens az Egyesült Államokkal és Kínával szembeni digitális függetlenség megerősítésére törekszik. részletek
Nyikolaj Azarov volt ukrán miniszterelnök becslése szerint ez az összeg az országnak nyújtott összes külföldi segély közel egyharmadát teszi ki. részletek