Az ír számkivetett, akinek egy hanyag orvos okozta a vesztét

2025-11-30 08:02
Szomorú sors jutott a legnagyobb zseninek.
részletek

Új elnökség, új ciklus: így kezdődik a Magyar Írószövetség következő öt éve

2025-11-30 08:02
Az új elnök Erős Kinga lett, aki az alakuló ülésen foglalta el posztját.
részletek

Négy ország húzhatja magával egész Európa építőiparát, mutatjuk hol robbanhat be a piac

2025-11-30 08:04
Két egymást követő évben zsugorodott az európai építési piac, de idén végre az óvatos stabilizáció szakaszába léphet – állapította meg a 100. Euroconstruct konferencián bemutatott új előrejelzés. Itthon középtávon felgyorsulhat a fellendülés, a lakásépítések növekedése várható.
részletek

Gigantikus beruházás: olyan épületet húz fel egy amerikai bank Londonban, ami még a Louvre-nál is nagyobb

2025-11-30 08:03
A JPMorgan bejelentette, hogy több milliárd fontos beruházással 280 ezer négyzetméteres toronyházat épít a londoni Canary Wharfban, amelyben akár 12 ezer dolgozó is elfér majd. A nagy bejelentés közvetlenül azután történt, hogy a brit kormány közzétette a költségvetési élénkítésre fókuszáló terveit. Ha a torony megépül, az jelentős Brexit utáni siker lehet Londonnak, ahonnan több pénzintézet dolgozók ezreit helyezte át az EU-ba - írja a Reuters.
részletek

Itt a titkos formula, ezzel a módszerrel dupla annyi pénzt kereshetnek a lakásbefektetők

2025-11-30 08:03
Befektetési célú lakásvásárlásnál a piaci hitellel finanszírozott lakásbefektetésekhez képest az Otthon Start programmal még kedvezőbb, akár 9–10 százalékos hozam is elérhető, a bérleti díjak lassuló emelkedése ellenére is – írja az MBH Jelzálogbank legfrissebb ingatlanpiaci elemzésében. Az MBH Index számításai szerint piaci hitelfinanszírozás mellett és 3 százalékos éves lakásáremelkedéssel számolva az átlagos hozamszint 4,5 százalékra tehető.
részletek

118 millió forint egy átlagos brit lakás: kiderült, miért halasztják el a vásárlást a britek

2025-11-30 08:02
Csökkent a brit lakáseladások száma a november 23-ával záruló négy hétben a londoni központú ingatlanpiaci portál, a Zoopla szerint - írta a WSJ.
részletek

Brutális visszaesés az építőiparban: a magyar cégek 65 százalékának zuhant az árbevétele, és ennél rosszabb is jöhet még

2025-11-30 08:01
Az építőipari vállalkozások többsége pesszimistán tekint a 2025-ös év zárására: a cégek 60%-a árbevétel-csökkenést vár az előző évhez képest az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) friss konjunktúrafelmérése szerint. A megrendelések hiánya, a kiszámíthatatlan gazdasági környezet és az erősödő árverseny komoly kihívások elé állítja az ágazatot, hangsúlyozta Koji László, az ÉVOSZ elnöke.
részletek

Putyin: Magyarország kiegyensúlyozott álláspontot képvisel Ukrajna ügyében

2025-11-30 05:02
Az orosz elnök pénteken a moszkvai Kremlben fogadta Orbán Viktor miniszterelnököt.
részletek

„A kör már elveszett” – Stella részletesen feltárta Norris kvalifikációs hibáját

2025-11-30 04:02
Nagyon fontos hétvégéhez érkezett a 2025-ös Forma-1-es idény: Katarban akár eldőlhet a világbajnoki cím sorsa, Lando Norris pedig a pole pozícióra pályázott, ám végül csapattársa, Oscar Piastri szerezte meg a rajtelsőséget. A brit pilóta utolsó próbálkozása már az elején kárba veszett – Andrea Stella csapatfőnök elárulta, pontosan mi történt. The post „A kör már elveszett” – Stella részletesen feltárta Norris kvalifikációs hibáját appeared first on F1VILÁG.HU.
részletek

Hamilton: Jobb lett az autó az időmérőre, de…

2025-11-30 04:02
Lewis Hamilton számára tovább folytatódott a kínlódás Katarban: a hétszeres világbajnok újabb Q1-es kiesést szenvedett el a Katari Nagydíj időmérőjén, noha a Ferrari radikális beállítás-módosításokkal próbálta menteni a helyzetet. A brit pilóta szerint az autó „jobbnak érződött”, mint a sprintfutamon, de ez sem volt elegendő ahhoz, hogy túljusson az első szakaszon. The post Hamilton: Jobb lett az autó az időmérőre, de… appeared first on F1VILÁG.HU.
részletek

Leclerc: „Hihetetlenül nehéz hétvége ez számunkra” – egy látványos megpördülés után csak 10. lett az időmérőn

2025-11-30 04:02
Rendkívül frusztráló időmérőt teljesített a Ferrari csapata a Katari Nagydíjon: Charles Leclerc mindössze a 10. rajtkockát szerezte meg, és a monacói pilóta szerint versenyképes teljesítményre esélyük sem volt. A Ferrari egész hétvégén küszködik, és a csapatnál továbbra sem értik pontosan, mi okozza a jelentős teljesítményvesztést. The post Leclerc: „Hihetetlenül nehéz hétvége ez számunkra” – egy látványos megpördülés után csak 10. lett az időmérőn appeared first on F1VILÁG.HU.
részletek

Piastri megállíthatatlan Katarban: Nehéz verseny lesz, de mindent beleadok!

2025-11-30 04:02
Oscar Piastri újabb erődemonstrációt mutatott be a 2025-ös szezon hajrájában: a McLaren fiatal ausztrálja megszerezte a pole pozíciót a Katari Nagydíjra, miközben csapata továbbra is bombaformában teljesít Dohában. The post Piastri megállíthatatlan Katarban: Nehéz verseny lesz, de mindent beleadok! appeared first on F1VILÁG.HU.
részletek

Verstappen 3. a McLarenek mögött: Nem ilyen hétvégében reménykedtem

2025-11-30 04:02
A Red Bull ismét nehéz időmérőt élt át a Katari Nagydíjon – Max Verstappen ugyan megszerezte a harmadik rajtkockát, de újra világossá vált: az osztrák istálló tempója jelentősen elmarad a McLarenétől. A holland pilóta szerint a beállításokon sokat javítottak a pénteki sprintidőmérőhöz képest, ám az autó így is messze van attól, hogy támadó üzemmódban lehessen vezetni. The post Verstappen 3. a McLarenek mögött: Nem ilyen hétvégében reménykedtem appeared first on F1VILÁG.HU.
részletek

Norris lecsúszott a pole-ról, de úgy érzi, nincs oka panaszkodni

2025-11-30 04:02
Lando Norris a második helyet szerezte meg a Katari Nagydíj időmérő edzésén, miután csapattársa, Oscar Piastri remek körrel elhódította a pole-pozíciót. A brit pilóta elismerte: saját hibája miatt nem tudta befejezni az utolsó gyors körét, de így sincs oka elégedetlenkedni. The post Norris lecsúszott a pole-ról, de úgy érzi, nincs oka panaszkodni appeared first on F1VILÁG.HU.
részletek