Néhány órával a Balaton-átúszás kezdete után már több mint háromezren úsznak Révfülöpről a tó másik partjára, mondta Math István, a Balaton-átúszás versenyigazgatója szombat reggel az M1 aktuális csatornán. részletek
A 2018-as világbajnokságot és az afrikai csapatok szereplését is értékelte Didier Drogba, a Chelsea korábbi támadója. Az elefántcsontparti válogatott tagjaként három vb-t is megjárt exfutballista többek között a Nemzeti Sport kérdéseire is válaszolt. részletek
Ilyen még nem volt, és ki tudja, mikor lesz legközelebb – így gondolják azok a horvát szurkolók, akik mindenáron ott akarnak lenni Moszkvában, hogy a helyszínen tekintsék meg válogatottjuk szereplését a labdarúgó-világbajnokság döntőjében. részletek
A bronzmeccsek örök dilemmája a mostanit is érinti, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gareth Southgate azonban látja játékosai szemében a tüzet. részletek
Az Újpesttől tavaly nyáron a Chelsea-hez szerződő Kylian Hazard minden bizonnyal távozik a londoni együttestől, ám az előzetes hírekkel ellentétben nem Hollandiába, hanem Spanyolországba kerülhet. részletek
Pepe Oriola győzelmével ért véget a túraautó-világkupa (WTCR) szlovákiai hétvégéjének első versenye. A spanyol mellé Jean-Karl Vernay állhatott fel a dobogóra, valamint a pole pozícióból induló Gabriele Tarquini, akinek ezúttal meg kellett elégednie a harmadik hellyel. Mivel az olaszon kívül a többi Hyundaijal versenyző pilótát kizárták az időmérőt követően – és így csak a rajtrács végéről rajtolhattak –, Michelisz Norbert is nehéz versenyen van túl, a felzárkózás nem ment könnyen számára, ezért inkább kiállt a bokszba a verseny vége előtt. részletek
Egész Horvátország a labdarúgó-világbajnokság vasárnapi, moszkvai döntőjére készül, amelyben a horvát csapat a francia válogatottal mérkőzik meg, ezért országszerte későbbre halasztják a miséket, előadásokat, bezárnak a múzeumok és több élelmiszer-kereskedelmi lánc is jelezte, hogy rövidített munkaidőben tart nyitva, írták a horvát lapok szombaton. részletek
Az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő Chicago Fire csatára, Nikolics Nemanja az NBC kamerája előtt mutatta be az egyik kedvenc hobbiját, a grillezést. A magyar futballista elmondta, nagyon jól érzi magát Chicagóban, a nagy álma pedig az, hogy miután visszavonul, nyisson egy saját éttermet. részletek
A olasz másodosztályban 12 éve nem vált be, amikor Sarri lett Conte utódja: az Arezzótól mindössze 18 bajnoki után elküldték, és Contét hívták vissza a helyére. A csapat egykori kapusa szerint a rigolyás, babonás Sarri igazi őrmester volt, míg Conte edzői pályafutása legelején járva alig foglalkozott az ellenféllel. részletek
A BBC információi szerint a Manchester United és az Ajax megegyezett egymással Daley Blind klubváltásáról. A hírt a klubok hivatalos oldalai egyelőre nem erősítették meg. részletek
A világhírű magyar hosszútávfutó, Lubics Szilvia a csupasport.hu oldalon vezetett naplójában ír ezentúl arról, hogyan készül fel a szeptember végi, az Atacama-sivatag chilei szakaszán rendezendő 250 kilométeres futására. részletek
Péter Sára legyőzte az Európa-bajnoki bronzérmes Dévai Boglárkát ugrásban a tornászok szerenkénti országos bajnokságának első versenynapján, szombaton Budapesten. részletek