Rendhagyó módon egy dupla premier első részének lehettek most tanúi. A Fangler's Tisztul című lemezének címadó dalához ugyanis nagyjából egy időben készült el egy rendhagyó szöveges videó és egy remix. Hogy legyen időtök mindkettőt befogadni, azt találtuk ki, hogy a dal eredeti változatát most, a Pásztor Simi által remixelt verziót pedig egy hét múlva, ugyanebben az időpontban adjuk közre itt, a Lángolón. A továbbiakban érkezik tehát a szöveges videó, a szokásos tudnivalókkal a dalról, meg még egy nyereményjátékot is kaptok.
[...] Bővebben!
részletek
Jelentős átalakulás történt a Cosmos Calling februári lemezbemutatója óta kissé csendbe burkolózó Ozone Mamában: a zenekar oszlopos tagjának számító Székely Márton énekest a közelmúltban Szeleczki Dávid (Jaggers) váltotta a fronton, a billentyűs hangszereken 2016 óta vendégként közreműködő Lukács László (maj'beszélünk) pedig állandó tagként folytatja a zenekarban.
[...] Bővebben!
részletek
Ahogy a hét elején már olvashattatok róla, jövő héten kezdődik az Anna and the Barbies saját szervezésű fesztiválja Ópusztaszeren. A Woodstock az Ugaron tulajdonképpen minden, ami nem egy hagyományos, több tízezer embert mozgató tömegrendezvény, és a zenekar menedzsere, Dénes Adél szerint a négynapos rendezvény különlegességét épp ez adja. Ha idén nyáron szeretnél másképp fesztiválozni, mert a zsúfoltság helyett térre, a dömping helyett követhető programtáblára, és a folyamatos szelfizés helyett igazi élményekre vágysz, érdemes elolvasnod a most következő, interjúval egybekötött programajánlót.
[...] Bővebben!
részletek
Egy fesztivál természetesen arról szól, hogy szórakozz, engedd el magad, és szabadon élj egy hétig, de gondolkoztál már azon, hogy talán kicsit kevesebb szeméttel még jobb lenne a buli? Nem csak arra gondolunk, hogy nem feltétlenül felemelő érzés leülni az előző csoport által az asztalon hagyott gyrosmaradék felé jóízűen vacsorázni, és nem is arra, hogy mennyire szomorú látvány, ahogyan a nagyszínpados koncertek után a reflektor fénye megcsillan a térdig érő szemétkupacon. Hanem arra, hogy minimális odafigyeléssel, és anélkül, hogy bármilyen buliról le kelljen mondanod, te mennyit tehetsz azért, hogy kicsit kevesebb szemetet termelj. A nagyobb részletek
This Calling név alatt adott ki egy dalt Fellegi Ádám (Newborn, Bridge To Solace, IN LAK’ECH) és Bödecs András (The Idoru, New Dead Project, Poison Alley). A Sheep Shearing In The Downtown, illetve a Methods Of Protest címmel majd még később érkező nagylemez "határozott tisztelgés a klasszikus, dallamos, öreg iskolás hardcore zene előtt, azonban a refrének terén számíthatunk majd egy kis zenei finomhangolásra, aminek eredményeképp akár egy átlag zenehallgató boldogsághormon termelése is az egekig szökhet." - ezt írták nekünk, mi meg elhisszük, mivel az alább is hallható dal igazából az, amit leírtak. A hardcore kapkodástól kezdve a fülbe részletek