Ronaldo: Aranylabda? Az egyiptomi is esélyes

2018-06-13 12:02
Szalah is beleszólhat egy jó világbajnoksággal a Ronaldo–Messi-háborúba.
részletek

Úszás: Semmit nem adtam fel – Wladár Sándor

2018-06-13 11:03
Immár kilenc hónapja a Magyar Úszószövetség elnöke az 1980-as olimpián aranyérmet nyert Wladár Sándor, aki a megválasztása óta eltelt időszakban lecserélte az apparátusa nagy részét, és úgy érzi, a hangulat jó a szövetségnél, és bírja az úszótársadalom bizalmát.
részletek

Atlétika: Gyurátz Réka nyolcadik lett Ostravában

2018-06-13 11:02
A kalapácsvető Gyurátz Réka ismét 70 méter felett dobott, s nyolcadik lett az Ostravában zajló nemzetközi atlétikai viadalon.
részletek

MTK: Bognár István két évre csatlakozott az újonchoz

2018-06-13 11:02
Az MTK Budapest hivatalos honlapján bejelentette, amit már lapunk is beharangozott a napokban: a Mezőkövesdről távozó Bognár István a kék-fehéreknél folytatja pályafutását. A 27 éves belgiumi születésű játékos az elmúlt szezont még a szomszédban kezdte, Bognár István a Ferencváros játékosa volt egy évvel ezelőtt, ám januárban visszatért korábbi sikerei színhelyére, Mezőkövesdre, ahol aztán 14 mérkőzésen egy gólt szerzett és két gólpasszt adott.
részletek

NB I: Szeretném ezt a Haladás színeiben is megélni – Király

2018-06-13 11:02
Király Gábor társai hozzáállását dicsérte, amiért valódi csapatemberek voltak, ám ettől még izgulniuk kellett, hogy a Haladás jövőre az élvonalban ünnepelhesse századik születésnapját.
részletek

Madaras Norbert: Ilyen pályafutás után furcsa lenne panaszkodni

2018-06-13 11:01
Ötmeccses bajnoki döntővel engedte el a sportág a kétszeres olimpiai bajnokot, Madaras Norbertet, aki 38 évesen úgy döntött, befejezi pályafutását.
részletek

Birkózó-vb: Sike András legalább két kötöttfogású éremre számít

2018-06-13 11:01
Sike András, a kötöttfogású szakág szövetségi kapitánya legalább két éremre számít az októberi, budapesti birkózó-világbajnokságon, mely szerinte a sportág hazai jövője szempontjából is nagyon fontos verseny lesz.
részletek

Drágán mért presztízs: nem Oroszország kaszál nagyot a vb-n

2018-06-13 11:01
Oroszország egészen biztosan többet költ a 2018-as világbajnokságra, mint amennyi bevétele lesz belőle, ráadásul a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) is elmaradhat saját haszonszámításaitól. Utóbbi így is jókorát kaszál a tornán, az viszont nyitott kérdés, hogy a presztízst jelentő erődemonstráció és az országimázs-javítás mellett a rendező ország társadalmilag mennyit profitál.
részletek

Furcsa pocakos alakkal forgatott bizarr videót a magyar rendőrség

2018-06-13 10:01
Vakáció Kapitány a magyar rendőrség új hőse, segít, ahol baj van.
részletek

Valami nem stimmelt a Kim Dzsongunnál bevetett motivációs videóval

2018-06-13 09:11
Legalábbis az elnök ezt állítja. Még egy geget is elrejtettek benne, amit félre is értettek.
részletek

Brutális az idei nyár, de több ilyen nem lesz

2018-06-13 09:11
Legalább 15 éve nem volt ilyen erős a Sziget fellépőlistája, a surranópályán erősödnek a kisebb fesztiválok is. 2018-ra utolértük a Nyugatot?
részletek

Tragikus, ami itt megy, pedig nem is történik semmi - Félidejénél tart az idei POSZT

2018-06-13 09:11
Félidejénél tart a Pécsi Országos Színházi Találkozó. Most már nem lehet politikára és mindenféle rosszra mutogatni, hogy miért lett olyan ez a fesztivál, amilyen lett.
részletek

Vb 2018: magyar „elrettentő példával” is készítik a bírókat

2018-06-13 09:05
Kedden a Luzsnyiki Stadionban tartott sajtótájékoztató keretein belül mutatták be azokat az órákat, amelyeket a játékvezetők fognak használni az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon. Ezt követően két korábbi kiváló bíró, Massimo Busacca és Pierluigi Collina avatta be a média munkatársait a játékvezetők munkájába, felkészülésébe, valamint a FIFA-szabályok mögötti gondolkodásba.
részletek

Női vb-sel.: húsz percig vezettünk az Eb-döntős ellen

2018-06-13 09:04
A magyar női labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezőn 5–1-es vereséget szenvedett Dániában. A mieink Jakabfi Zsanett góljával az első félidőben húsz percig vezettek, de a hazaiak a játékrész hajrájában fordítottak, majd a szünet után bő tíz perc alatt eldöntötték a meccset.
részletek

A PL-sztárokkal felálló gárda a csoportfavorit – nem Anglia…

2018-06-13 09:04
Két nap múlva kezdetét veszi a 21. labdarúgó-világbajnokság, azt talán már mindenki tudja, hogy a házigazda Oroszország Szaúd-Arábia elleni meccsével. Csoportbemutató-sorozatunk utolsó előtti részében a G jelűt vesszük górcső alá, a kvartettet, amelyet minden bizonnyal a Premier League legnagyobb sztárjaival felálló együttes uralhat majd – csakhogy ez most nem az angol, hanem a belga válogatott! A „háromoroszlánosoknak” azért a negyeddöntő összejöhet, Panama alighanem már egy pontnak is örülne, Tunézia harmadik helyénél kevés biztosabbnak látszó dolog van.
részletek