Thomas Mann korának egyik, vagy a legnagyobb hatású írója volt. Settembrini, Naphta, Cippola, Leverkühn, József, Aschenbach és Kröger – kis- és nagyregényei alakjainak elhíresült mondatai mélyen beépültek a világ szellemi életébe. Súlyos konfliktusok kísérték végig az életét. Magyarországon volt olyan is, hogy átkozták, de kiadták, és olyan is, hogy magasztalták, de nem adták ki. részletek
Még nem elitkulturális tevékenység az olvasás Magyarországon, de már nem vagyunk messze ettől – állítja Gombos Péter, a Magyar Olvasástársaság alelnöke. Manapság sokszor hároméves korig eldől, hogy valakiből olvasó lesz-e vagy sem, mit tehetnek a szülők? Jó hír, hogy még a nem olvasó fiatalok is könnyen rákapathatók a könyvekre. Vajon hogyan? részletek
Mozaikokból összeálló családregényeket, mélyrehatoló önélet- és korrajzokat, újrafelfedezett életműveket, felkavaró történelmi olvasmányokat kínálnak a június 12. és 15. közötti ünnepi könyvhétre megjelenő kötetek szerzői. A bőséges választékból a HVG ismét szubjektív válogatással szolgál. Sorozatunk első részében kilenc könyvet ajánlunk. részletek
A magyar irodalmi élet két és fél évszázadát tekinti át „helyreigazító” tanulmánygyűjteményében a 85 esztendős Nyerges András író, akinek „kellemetlenkedő” írásaiból még az is kiderül, miben értett egyet Lukács György marxista filozófus és Prohászka Ottokár nemzetvédő püspök. részletek
Apró kockára szeletelt szülők és gyerekek – durva családi vitát mutat be Lackfi János Az én hetem című sorozatunkban. A történethez a következő szavakból merített ihletet: takargatnivaló, picsogás, írásbeli, csinnadratta, bugyisajtó. részletek
Mozaikokból összeálló családregényeket, mélyrehatoló önélet- és korrajzokat, újrafelfedezett életműveket, felkavaró történelmi olvasmányokat kínálnak a június 12. és 15. közötti ünnepi könyvhétre megjelenő kötetek szerzői. A bőséges választékból a HVG ismét szubjektív válogatással szolgál. Újabb kilenc könyvet ismertetünk. részletek
A konfliktusokkal terhelt jelenlegi orosz–ukrán hadifogolycseréhez képest jóval több bizalmatlansággal és huzakodással zajlott száz éve az első csereügylet a magyar és a szovjet hatóságok között. A foglyokat a magyar kommunisták túszként használták elvtársaik kiszabadításához. részletek
Teste bármilyen radikális megváltoztatására, akár a megcsonkítására is képes A csúf mostohatestvér című film főhőse, csak hogy megfeleljen az elvárt szépségideálnak, és beleszeressen a herceg. részletek
Mozaikokból összeálló családregényeket, mélyrehatoló önélet- és korrajzokat, újrafelfedezett életműveket, felkavaró történelmi olvasmányokat kínálnak a június 12. és 15. közötti ünnepi könyvhétre megjelenő kötetek szerzői. A bőséges választékból a HVG ismét szubjektív válogatással szolgál. 27 könyvajánlónkból ez az utolsó kilenc. részletek
Banu Mushtaq indiai írónő Heart Lamp című könyvét Deepa Bhashthi fordította angolra, a díjat ő is megkapta. Először fordul elő az is, hogy novelláskötetért adnak Nemzetközi Booker-díjat. Ezt az elismerést olyan műért lehet megkapni, amely angol nyelven is megjelent. Mushtaq novelláinak főszereplői Karnataka állambeli, nehéz sorsú muszlim nők. Szeretettel Indiából sorozatunk írása. részletek
Ajándékok a XX. századból és azon túl címmel augusztus 31-éig látogatható a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban Sylvia Plachy kiállítása. A magyar származású, New Yorkban élő, idősen is csodálatra méltó energiájú fotográfus munkái nem ismeretlenek a magyar közönség előtt. Most Budapesten még nem látott fotográfiáit is érdemes megtekinteni. részletek
Eddig nem látszott sok értelme az Orbán-kormány trumpista kapcsolatait ápoló Alapjogokért Központ létének, ám mindenképpen a javára írandó Russell Kirk A konzervatív eszme című könyvének megjelentetése. részletek
35 milliárd forintba kerül az új Mezőgazdasági Múzeum felépítése a gödöllői egyetemen, ahol 6 és fél hektáros élménygazdaság is lesz. A Vajdahunyad várát a Trianon Múzeum nézte ki, de inkább turisztikai projekt lesz, ami állítólag Orbán Ráhelt is érdekli. részletek
A főváros tönkretétele az ország létét veszélyezteti – erre a következtetésre jutott az író, aki a Fogság megjelenésének 20. évfordulójára a könyvhéten a Táncsics Mihály családja és a XIX. századi Magyarország mindennapjait feltáró, újabb történelmi nagyregénnyel jelentkezik. részletek
Fotókönyv és guide sajátos keveréke Toroczkai Csaba fotográfus és Grasl Bernadett művészettörténész közös vállalkozása, amely a legnagyobb japán sziget, Honsú felfedezésére invitál. részletek