Önbizalom, egység és hit. A tizenötödik válogatott meccsén a negyedik gólját szerző Gazdag Dániel szerint ez kellett a világraszóló sikerhez, Anglia 4–0-s legyőzéséhez. részletek
A Szolnokról az idény végén távozó, most éppen a vízilabda-válogatottal a hazai vizes világbajnokságra készülő Angyal Dániel ma az egyik legjobb hazai bekk, de több helyen is szeret játszani, és rendre meg is állja a helyét. Elmondta, miért és hogyan lett belőle védőjátékos, ki volt a legkeményebb ellenfele és milyen apának lenni, amiben már egyéves tapasztalata van. részletek
A Liverpool FC szenegáli támadója, Sadio Mané visszatért szülőfalujába, Bambaliba, ahol az esővel és a sárral nem foglalkozva pályára lépett a csütörtökön rendezett gálamérkőzésen. részletek
Mint arról korábban beszámoltunk, az FC Barcelona június 16-ra rendkívüli közgyűlést hívott össze a gazdaság stabilizálásának céljából. A gyűlésen a pártoló tagok (sociók) elfogadták az intézkedéseket, melyek szerint a klub megválik a licencing és kiskereskedelmi (BLM), valamint a tv-közvetítési jogainak egy részétől. részletek
Barry Trotz, az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) egyik legsikeresebb edzője élete végig ingyen sört kap az egyik helyi sörfőzdétől, amennyiben átveszi a Winnipeg Jets irányítását. részletek