Marcin Romanowski ellen közpénzek pártérdekből történő felhasználása miatt indult eljárás, de nem ő lenne az első lengyel képviselő, aki Magyarországon keres menedéket. részletek
A volt gimnazista szerint pszichológiai hadviselést folytattak ellene a pécsi iskolában a véleménynyilvánítása miatt, tavaly indított pert az ügyben a TASZ segítségével. A bíróság szerint a gimnázium nem sértette meg a személyiségi jogait. részletek
A harmadik negyedévben a Duna House volumenei jelentősen meghaladták a tavalyi év azonos időszaki (a pénzügyi közvetítés 42%-kal, a hálózati jutalékbevétel 17%-kal nőtt) szinteket. A nyári szezon miatti enyhe negyedéves lassulást várhatóan további növekedés követi az év utolsó negyedévben, amit az olaszországi és magyarországi kamatcsökkentés is támogat - áll a vállalat előzetes jelentésében. részletek
Szeptemberben kismértékben tovább emelkedtek az átlagos budapesti bérleti díjak, és elérték a 250 ezer forintot – derül ki a Rentingo legfrissebb elemzéséből. Ezzel együtt tovább nyílt az árolló a kínálati és a keresleti oldal között: az elmúlt hónapban ismét visszaesett a bérlők fizetőképessége, átlagosan 219 ezer forintért kerestek kiadó lakást. A piacon meglévő feszültséget felismerve a kormány is vizsgálja a lakbérszabályozásra vonatkozó nemzetközi gyakorlatokat. A cég ennek kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hogy a bérlakás- és kollégiumépítések inkább hosszabb távon hozhatnak megoldást, miközben a szektor piacbarát részletek
Először készült Magyarországon átfogó, reprezentatív felmérés a rövid távú lakáskiadás megítéléséről, hatásairól és az esetleges szabályozások szükségességéről. A Medián által készített közvéleménykutatás kifejezetten azon belső kerületek (V., VI., VII., VIII. és IX.) lakosságát kérdezte, ahol airbnb lakások számottevő mértékben vannak jelen. Ezen belül a VI. kerület – ahol nemrég szavazás zajlott az airbnb betiltásáról–, önállóan is elemezhető almintával külön fókuszt kapott. részletek
Az elmúlt héten tartott nemzeti ünnepi szünet alatt több kínai városban is megugrott az ingatlaneladások száma. A piac élénkülése a közelmúltban bevezetett ösztönző intézkedéseknek köszönhető, azonban az elemzők óvatosságra intenek a tartós fellendülés kilátásait illetően. részletek
A magyar magántulajdonban lévő Gestor ingatlanbefektető és vagyonkezelő cég megvásárolta a Portal Mediterraneo Retail-Parkot Spanyolországban. A sikerrel zárult tranzakcióban a Savills járt el közvetítőként - közölte a Gestor. részletek
Meglepő fordulatot vehet az állami lakáspolitika a Magyar Nemzeti Lakásstratégia 2035 című, szeptemberben elkészült minisztériumi háttéranyag alapján. Elmozdulhat a kormány a „csak a tulajdonhoz jutást segítjük” felfogástól és a „demográfiai alapú lakáspolitikai konstrukcióktól”, így a CSOK, a babaváró hitel, a babakötvény és a bérlakáspolitika is átalakulhat idén év végén. részletek
A pályázóknak legalább egy e-töltőállomás létesítésére kell vállalást tenniük a töltőpontokkal kevésbé ellátott járások bármelyik településén. részletek