Az EU-n kívül van élet – mondta valamikor a koncerteken gyakran emlegetett Fidesz vezére, Orbán Viktor. Sokévi kísérletezés után én pedig kijelenthetem, van élet a Szigeten ötven év fölött, sőt most már hatvan fölött is. Szubjektív Sziget-elemzés következik. részletek
Egy mindenkiért, mindenki a sötét lelkű hatalombitorló ellen! Ez is lehetne A 3 testőr című, Alexandre Dumas-t nyomokban tartalmazó musical jelszava, amelynek összes előadására szempillantás alatt fogytak el a jegyek a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Kritika. részletek
Iványi Gábor Hat beszélgetés című kötetében nem kérdéseivel, sokkal inkább aurájával tereli az elbeszélőket oda, ahová elérkezni akarnak, az őszinteség bugyraihoz. részletek
A Miskolci Nemzeti Színház is Facebook-oldalán emlékezett meg a színművészről, aki 2014 és 2020 között volt a társulat tagja. Mint felidézik, a nézők olyan emlékezetes előadásokban láthatták, mint a Kivilágos kivirradtig, A mi osztályunk, a Cyrano, a Don Juan, az Ördögök és az Ádám almái. részletek