A történész szerint nem igaz, hogy az Egyesült Államok a Szabad Európa Rádión keresztül segítséget ígért 56-ban, vissza lehet hallgatni a teljes műsort. részletek
„Orbán kiszeretett Matolcsyból, ezzel párhuzamosan pedig Nagy Mártonba beleszeretett” – fogalmazott egyik forrása a Direkt36-nak, amely a két politikus kapcsolatának alakulását mutatja be. részletek
Bayer még a köteles beszéd párhuzamot is bedobta, de Orbán inkább arról kezdett beszélni, hogy őt a háborúpárti erők azért támadják, mert békét szeretne. részletek
Az elmúlt hónapokban több tízmillió forint értékben vásárolt földeket Csabdi és Bicske környékén Tiborcz Sándor, a miniszterelnök vejének apja. Képviselőjén keresztül azt közölte a hvg.hu-val, hogy a térségben elsősorban az állattenyésztés takarmányozási igényeit kielégítő növényeket termesztenek, és ezt a gazdaságot fejlesztik majd az újabb területekkel is. részletek
Letartóztatásból idén még egy polgármester sem hívott össze alakulóülést, ebben Kiss László elsőzött. Óbudán összeült a testület, a polgármester levelet küldött, a Fidesz pedig kiakadt. részletek
A fideszes országgyűlési képviselőnek Debrecenben az aradi vértanúkra emlékezve sikerült nagyívű párhuzamot vonnia az 1867-es kiegyezés és a kádári diktatúra között. részletek
Ha a jogköröket egyelőre nélkülöznie is kell a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak, a vezérkar legalább jól keres a kormányzati mumus szervezetnél. A hivatal élén Lánczi Tamás a kormányfőnél, míg helyettesei a legtöbb miniszternél többet kapnak, egyedül a III/III-as múltú főkutató bére marad alatta egy államtitkárénak. De ezek mellé van miniszteri szintű állami autó, félmilliós ruhapénz és SZÉP-kártya is. részletek