Nagyobb forgalomra és hosszabb várakozásra kell számítani Ferihegyen az Európa-liga budapesti döntője miatt

2023-05-26 23:02
A rendhagyó körülmények nem csak a döntő napján, május 31-én, hanem egy nappal előtte, 30-án és utána, azaz június 1-én is fennállnak majd.
részletek

Négy és félszeresére nőtt tavaly a kormány kedvelt álciviljeinek apanázsa, még genderügyi szakmai anyagot is készítettek

2023-05-26 23:02
Közzétette beszámolóját a többnyire orosz propagandát és kormányzati lózungokat visszhangzó Védett Társadalom Alapítvány. Ebből kiderül, hogy csak a Rogán Antalhoz közel álló Batthyány Lajos Alapítványtól 22 millió forint támogatást kaptak. A dokumentumban mégsem tudták helyesen leírni támogatójuk nevét (sem).
részletek

A zebrákat ellenőrizték a rendőrök, az autósok nem lehetnek büszkék az eredményre

2023-05-26 23:02
A háromnapos ellenőrzés során több mint 3 ezer sofőrt bírságoltak meg.
részletek

Elismerte a minisztérium: furcsa parancsot kaptak a katonák az új vezérkari főnök kritikus vezetői értekezlete után

2023-05-26 23:02
Váratlan és furcsa „kiképzésre” küldtek több katonát Böröndi Gábor vezérkari főnökként tartott első vezetői értekezlete után, méghozzá „szívatási” céllal, bosszúból – ez jutott el Vadai Ágneshez, a Demokratikus Koalíció politikusához. A hvg.hu is kérdezte a vezérkari főnököt és a tárcát is – utóbbi válaszolt. Eszerint Böröndi valóban gyakorlatot rendelt el, abban összesen 600-an vettek részt.
részletek

Karácsonnyal a főszerepben támad az új Gyurcsány-show

2023-05-26 16:05
Dollárokat hajigáló Soros, Ferinek ugró Geri az új Gyurcsány-showban.
részletek

Baleset miatt van útzár az M3-ason, mentőhelikopter is érkezett a helyszínre

2023-05-26 16:04
Füzesabonynál szalagkorlátnak csapódott egy autó.
részletek

Varga Juditék a végrehajtók új elnökéről: Tényleg évfolyamtársak voltak a miniszterrel, de 400-an diplomáztak akkor

2023-05-26 16:04
Reagált az Igazságügyi Minisztérium is arra, hogy egy egyetemi évfolyamtársa lett a végrehajtói kar elnöke. Lupkovics Beáta úgy lett elnök, hogy alig egy éve végrehajtó. Közben, másfél évvel azután, hogy az előző elnököt, Schadl Györgyöt letartóztatták, megszólalt a kart felügyelő hatóság elnöke is, jelezve: a szakmának meg kell tisztulnia.
részletek

Tíz év után vádat emelt az ügyészség egy férfi ellen, aki megerőszakolt egy 17 éves budai lányt

2023-05-26 16:04
Az ügyészség közleményéből nem derül ki, mi tartott eddig.
részletek

Kicsit könnyített a kék villogó felrakásán Pintér Sándor

2023-05-26 16:04
A belügyminiszter rendelete két hét múlva lép hatályba.
részletek

Napok óta nem reagál Böjte Csaba a Válasz Online-nak arra a kérdésére, volt-e szeretője

2023-05-26 16:03
A lap interjút közölt Böjtével, de annak megjelenése előtt a szerzetesre súlyosan terhelő információk szivárogtak ki. Több kérdést küldtek neki, egy nappal arrébb tolták a megjelenést – választ azonban így sem kaptak.
részletek

Ludas Mátyás néven új vicclap indul

2023-05-26 16:03
A készítők a Ludas Matyi című szatirikus hetilap egykori szellemiségét tervezik továbbvinni.
részletek

Nem enyhítették a pénzmosást elkövető ügyvéd büntetését

2023-05-26 16:03
Az ügyvéd a közreműködéséért 1,7 millió forintot kapott.
részletek

A Horn Gyula sétány megmaradásáért indít akciót az MSZP

2023-05-26 16:03
Aláírásgyűjtéssel állnának ki az elnevezés mellett.
részletek

Tizenegy év börtönt kapott a debreceni autós ámokfutó

2023-05-26 16:03
A férfi el akarta ütni az egyik, őt megállítani próbáló rendőrt.
részletek