A Kecskeméti Járási Ügyészség embercsempészés, valamint a segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt vádat emelt egy 17 éves moldáv férfival szemben, aki idén tavasszal szír „sétáltató” társa segítségével Magyarországra illegálisan bejutott migránsok szállítása közben lesodródott az útról és balesetet szenvedett, ráadásul sérült embereket maga mögött hagyva elmenekült a helyszínről. részletek
Minősített sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat három ember ellen a Bicskei Járási Ügyészség. Bár konkrét neveket nem közöltek, azt elmondták, hogy két vádlott az önkormányzatnál dolgozott, illetve tisztséget töltött be. részletek
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság gondatlanságból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást egy 34 éves nő ellen. részletek
A kormányzatnak az a célja, hogy az idén újra a világjárvány előtti mintegy 10 ezer főre emeljék a nemzetközi, így többek között az Erasmus+ ösztöndíjasok számát. részletek