Egy hónappal ezelőtt a területileg illetékes vízügyi hatóság olyan szakvéleményt adott a Debrecenbe tervezett kínai CATL-beruházásról, amely nem illett bele a kormányzati propagandába. Pintér Sándor menesztette a hatóság vezetőjét, írja a 24.hu, de azt nem tudni, hogy a kritikus szakvélemény és Kincses Dániel kirúgása összefügg-e egymással. részletek
Ulf Kristersson csütörtökön az uniós állam- és kormányfők egyeztetésén találkozott Orbán Viktorral, a svéd sajtónak pedig korábban azt ígérte, meg fogja kérdezni a magyar kormányfőt, miért csak a finnek NATO-csatlakozásáról szavaz a magyar Országgyűlés. részletek
Filemon Mihály állítja: már 2017-ben pályázott, így ha már akkor megkapta volna a pénzt, akkor még évekig lehetett volna gyönyörködni a lombokban. részletek
Név, arc, munkahely – mindent kirakott egy Facebook-oldal öt olyan emberről, akikről úgy gondolták, antifasiszta tüntetésen vettek részt. Ezzel pedig azt a látszatot keltették, mintha ennek az öt embernek köze lenne a becsület napja körüli erőszakos antifasiszta támadásokhoz. részletek