A miniszterrel és az államtitkárral is farkasszemet nézhettek a tanárok pénteken. Sokan most úgy érzik, minden remény elszállt, nincs esély átfogó, pozitív változásokra a közoktatásban. Mások viszont nem adják fel, inkább változtatnának a stratégián. részletek
Elvileg nem is lehetett volna vizsgát tartani abban az egyetemi épületben, ahol hetek óta csak temperáló fűtés van, a hallgatóknak mégis fagyos körülmények között kellett írásbeli vizsgát tenniük. részletek
Januártól 10, májustól visszamenőleg 5 százalékkal nő a szakképzésben tanítók fizetése. A kormány szerint a bérek az uniós források megérkezésével tovább nőhetnek. részletek
Közel 14 ezer olvasónk mondta el véleményét, hogy a háború és válság sújtotta 2022-ben melyik kifejezés tapadt meg a legjobban a köztudatban. Kiderült: a tökös ukránoknál és a rekordinflációnál is jobban beakadtak a kormány rezsivel végrehajtott bűvésztrükkjei. részletek
Nemrég megjelent cikkünk hatására újraéledni látszik a vita a Vitézi Rend szalonképességéről, de úgy tűnik, a cím visszaállítása mellett érvelők vitézebbnek látták a vitézeket, mint amilyenek azok valójában voltak. részletek