Van igazgató, aki beszól a tankerületnek és olyan is, aki tömegével írta alá a figyelmeztetéseket

2022-12-03 19:02
A X. kerületben az igazgatók munkaközösségének vezetője kritizál, a Fazekas Gimnázium intézményvezetőjét viszont a tanárok kritizálták, amiért aláírta 14 kollégája figyelmeztetését.
részletek

"Nem az a feladatom, hogy a DK cigány arcaként mindenkit legitimáljak, vagy hogy egyedül hozzam helyre a múlt ellenzéki bűneit"

2022-12-03 19:02
A Demokratikus Koalíció árnyékkormánya november közepén bemutatott egy új arcot. A 35 éves Herfort Marietta, aki egy évtizedig dolgozott a közéletben kisebbségeket képviselő civilként, tavasszal már DK-s színekben szerepelt az ellenzék közös országos listáján, most hivatalosan „romaügyi tanácsadó” lett. Többek között arról kérdeztük, hogy miért pártpolitikában keresett több mozgásteret, hogy ellenzékből hogyan lehet konkrét ügyekben képviselni a romaság problémáit, és hogy mennyire érzi kétélűnek a saját példakép szerepét.
részletek

Japánban fejtette ki a kormányzati agytröszt vezetője, mi a magyarok szuperereje

2022-12-03 19:02
Szánthó Miklós a CPAC Japan előtt beszélt a "smart powerről", de szóba kerültek a "progresszív baloldali szirénhangok", és nem maradhatott ki a "stratégiai nyugalom" sem.
részletek

Gázolt a győri vonat, délutánig állhat a vasúti közlekedés

2022-12-03 19:02
Pótlóbuszok járnak Győrszabadhegy és Győrszemere között.
részletek

Egy hét múlva adják át a megújult Blaha Lujza teret

2022-12-03 19:01
Szabadtéri eseménnyel ünnepli a főváros, hogy befejeződik a forgalmas tér felújítása.
részletek

A Klebelsberg Központ előtt tüntettek több ezren a kirúgott pedagógusokért és az oktatásért

2022-12-03 19:01
A polgári engedetlenséget vállaló tanárok szombaton délután öt órára tüntetést is hirdettek a Bajcsy-Zsilinszky útra a Klebelsberg Központ elé.
részletek

DK: vissza kell venni a 'fideszes milliárdosoktól' az uniós támogatások előlegeit!

2022-12-03 16:01
Rónai Sándor elmondása szerint az EU által finanszírozott projektekhez szükséges forrásokat a magyar kormány meg szokta előlegezni a magyar adófizetők pénzéből.
részletek

AM: folyamatos a tűzifa szállítása a szociális tüzelőanyag program keretében

2022-12-03 16:01
Ennek legnagyobb része keménylombos, míg kisebb részben lágylombos faanyag.
részletek

Miniszterelnökség: a földhivatalokban is szünetel az ügyintézés az igazgatási szünet alatt

2022-12-03 16:01
Az ügyfélszolgálatok legkorábban január 10-én nyitnak ki.
részletek

A jövő héten sem szállít üzemanyagot a Mol egyes benzinkutaknak

2022-12-03 16:01
Pedig az olajipari vállalatnak az egész régió energiaellátásában kiemelt stratégiai szerepe van, és felelős azért, hogy az ország minden pontján legyen a működéshez szükséges üzemanyag-mennyiség.
részletek

Fürjes Balázs: Ha Karácsony komolyan gondolja, tegye meg az első lépéseket

2022-12-03 13:09
Az államtitkár évek óta hangsúlyozza: nem így kell megoldani a főváros közlekedési problémáit.
részletek

Több ezer hívő kérvényezte a veszprémi érsek felmentését

2022-12-03 13:09
Meg akarják akadályozni a modernista törekvéseket.
részletek

Szünetel a határforgalom a lónyai és barabási határnál

2022-12-03 13:08
Hajnalban az összes határátkelőhelyen rendszerhiba lépett fel.
részletek