Gál Szabolcs főtörzsőrmester hétfőn egy ejtőernyős gyakorlaton vett részt a szandaszőlősi katonai repülőtéren, amikor nagy sebességgel csapódott a földbe. részletek
A rezsicsökkentésről, a költségvetési kiigazításról, a gázszállításokról, a gyermekvédelmi törvény sorsáról is szó volt a csütörtöki Kormányinfón, amely az utolsó volt, mielőtt kedden ügyvezetővé alakul a kormány. részletek
A gyanú árnyéka már tavaly rávetült arra a nőre, aki egy Pest megyei kórház osztályvezető főorvosaként praktizált, és pénzért a börtönbe vonulás elhalasztását alátámasztó hamis igazolásokat adott ki. részletek
Karácsony Gergely után Szabó Tímea is levonta az ellenzék választási kudarcából a maga tanulságát, és ő sem indul újra a pártban a társelnöki pozícióért a közelgő tisztújításon. Viszont frakcióvezető szívesen lenne, és az elnökség is őt támogatja – döntés erről pénteken, a frakció alakuló ülésén lesz. részletek
Az Ab teljes ülése kedden tárgyal az álláskeresési járadékról, de nem biztos, hogy rögtön dönt. Már úgy látszott, hogy nincs akadálya a Karácsony Gergely által kezdeményezett népszavazás kiírásának, majd két magánszemély az Alkotmánybírósághoz fordult. részletek
A frakcióvezető újfent Kocsis Máté, helyettesei pedig Vitályos Eszter, Selmeczi Gabriella, Kubatov Gábor pártigazgató, Balla György frakcióigazgató és Ovádi Péter lesznek. részletek