Országos felmérésében arra kereste a választ a Menhely Alapítvány, hogy hová tűntek a hajléktalan emberek a szállásokról, és miért veszik igénybe kevesebben az utcai segítőszolgálatokat. részletek
Gattyán György Megoldás Mozgalmának 108 millió forintot kell visszautalnia az államnak. Kispártok egyéni jelöltjei és néhány független induló sem tudott ellenállni az ingyenpénznek, amit a többségük a gyenge eredménye miatt most fizethet vissza. Gődény György pártja csaknem 600 milliós kampánytámogatásra lett volna jogosult, de direkt nem vette fel. részletek
Már meghaladta a 40 milliárd forintot az az összeg, amelyet a magyar állam részben az országba érkező ukrajnai menekültek segítésére, részben pedig a határ túloldalán élők támogatására fordított. részletek
A Fővárosi Főügyészség az "ördög ügyvédje"-ként ismert ügyhöz kapcsolódó zsarolási ügyben összesen 6 személlyel szemben nyújtott be vádiratot a bíróságra. részletek