Adam Driver, Brad Pitt, Scarlett Johansson, Joaquin Phoenix és Martin Scorsese: többek között miattuk mentünk idén moziba. A magyarok közül Dobó Kata és a kétszer is Oscar-közelbe kerülő Tóth Barnabás lehet elégedett. részletek
Kár lenne tagadni, meglehetősen elfogult vagyok jelenkori Sepultura irányában, de jó okom van erre. Ahogyan ugyanis az Andreas Kisser által vezetett brigád dolgozik, arról példát vehetne minden metálzenekar: a butuska nyilatkozatok és a figyelemkurválkodás helyett egyszerűen csak teszik a dolgukat, ahogy azt kell. Sorban - nem futószalagon, aprónak tűnő, de óriási különbség - készülnek a lemezek, és ha szép lassan érkező új dalok alapján a jövő év elején megjelenő Quadra olyan anyag lesz, amit bátran oda lehet majd tenni az előző Machine Messiah mellé, amivel többségben még azokat is elismerő bólogatásra késztették, akik 1997 és a Derrick részletek
Kár lenne tagadni, meglehetősen elfogult vagyok Adam Nergal Darski munkásságát illetően, mára nem pozitív irányban. Tudom, az ilyesmit nem elegáns beismerni egy objektivitásra törekvő zenei oldal hasábjain - Milyen gyönyörű képzavar ez! - de én tényleg megpróbáltam mindent. Szántam időt arra, hogy meghallgassam aktuális anyagait, hogy gondolkodjam azon, talán bennem van a hiba, hogy elemezzem a saját motivációimat, vagy azon töprengjek, őt mi motiválhatja. Nem volt mindig ez a vélemény ilyen, ráadásul pont nem az aktuális zeneanyagok indokolják az enyhe diszkomfortérzetből mostanra kifejezett undorrá érett érzést. Ugyanakkor bizonyára bennem van részletek
Néhány nap, és eljön az ünnep. Adventre 24 történetet gyűjtöttünk össze mesenaptárunkba: népmeséket, mítoszokat, legendákat szerte a nagyvilágból. Járja velünk végig ezt a fénnyel és sötétséggel, reménnyel és örömmel szegélyezett utat karácsonyig! részletek
Nagy-Miklós Péter minden túlzás nélkül tekinthető a hazai metálszíntér egyik hétpróbás veteránjának, hiszen a kilencvenes évek eleje óta folyamatosan aktív olyan formációkban, mint a Rózsaszín Kutyaharapás, a Wackor, az Ørdøg, vagy annak akusztikus testvérzenekara, a Diabolus In Musica. Azt viszont már jóval kevesebben tudják róla, hogy - ez a szerző személyes véleménye, de nem szégyelli vállalni bárhol és bármikor - Magyarország egyik legegyénibb zenei világú, ezzel párhuzamosan méltatlanul kevesek által emlegetett rock- és metálgitárosa az utóbbi években még az undergroundnál is undergroundabb zenét tartalmazó lemezeket készít részletek
A kiadós karácsonyi kajálások után remek alkalom nyílik egy kis topogásra a Telekom Electronic Beats: Pop-up Friday buliján. Három menő belvárosi helyszín és öt DJ között tudtok majd ingázni, de a helyszínek közelsége miatt igazából választani sem kell majd, könnyen bele lehet majd hallgatni bármelyik szettbe.
Központ: DJ Nigga FoxThe Stanley ManeuverLazy Calm RagaSiaga
TELEP:Lucas CroonVedat Akdag
Printa:Aron YaMarci Csörgő
A műfaji kavalkád garantált:egzotikus elektronika, áramvonalasított angolai kuduro, pszichedelikus house vagy török pszichodiszkó közül tudtok majd csemegézni. A rendezvény ingyenes, viszont a helyek kapacitása miatt részletek
November végén húszéves lett a Quimby most már jó hosszú történetének legjobb lemeze, az Ékszerelmére, a zenekar pedig ebből az alkalomból el is játssza az egész albumot az év végi koncertjein. A turné végállomása Budapesten volt, illetve még lesz is, mert összesen három teltházas koncertet ad a Quimby a karácsony előtti napokban az A38-on, az elsőn pedig mi is ott voltunk. Szerencsére.(Fényképek: sinco)
[...] Bővebben!
részletek
Hallottál már ethno beatről és magyar kocsmazenéről? Az Aurevoir. 2015 óta hozza a különleges elegyet, amely eddig kislemezeken, az „ethno-beat” bemutatkozó EP-n, illetve a tavaly megjelent „Kikötő” című első nagylemezükön köszönt vissza. Idén pedig már érkezik is a következő album, ami a „Forduló” címet kapta és hűen viszi tovább az eddigi Aurevoir. utat: kilépve a műfaji keretek közül, ötvözve a Kárpát-medence népzenéjét és az angolszász beat-folkot, fűszerezve magyar, cigány, ír és délszláv motívumokkal vagy éppen magyar költők verseivel. Az új lemezen azonban sokkal bátrabb és kísérletezőbb a nyolctagú zenekar, részletek
Jónás Gabriella azaz Gabó neve sokak számára egyet jelent az underground hip-hop kultúrával, hiszen az énekesnő 20 évesen a millenium évétől állandó hangja lett a szcénának. Közreműködéseinek száma mára meghaladta az ötvenet is, melyek közül olyan előadókkal születtek kollaborációk, mint az Animal Cannibals, Deego (Pilvaker), Mentha (Hősök), Funktasztikus vagy épp Háborgató Maszkura. Énekel a Harót Balázs vezette Glamorous Companyban, és vokálozik neves magyar énekeseknek, fellép a 2014-ben alapított Gabó Acoustique-kal, miközben dalokat ír, koncerteket szervez, és minden erejével azon munkálkodik, hogy az általa szeretett műfajokat részletek
Sokan a német új hullám legnagyobb hatású rendezőjének tartják. Az idei berlini Európai Filmdíjak életműdíjasa, a 77 éves Werner Herzog lapunknak a gála alkalmával adott interjút a német fővárosban. Beszélt a bajor film élénkségéről, a testébe fúródó golyókról, a filmes iskolák haszontalanságáról, A mandalóriairól, és még Klaus Kinskiről is. részletek