Szanyi Tiborék pártja, az ISZOMM szünetelteti választási együttműködését a Thürmer Gyula-féle Munkáspárttal. Egyébként pedig úgy vélik, hogy a kormány elveszítette a józan eszét, az ellene való fellépés egyik lehetséges formája pedig a lassító sztrájk. részletek
Körülbelül 25 milliárd forint bevételtől esett el emiatt a költségvetés 2021-ben, de a személyi jövedelemadót be nem fizető több tízezer embernek az állam adott felmentést. részletek
Az ügyészséghez fordult a tavaly nyáron elhunyt Bencze Zsuzsanna édesapja, miután a nő gyerekei – köztük a pici korában szívátültetésen átesett Ricsi – beszélni kezdtek arról, minek voltak tanúi. A gyanú szerint a nő volt párja és annak barátja követte el nyereségvágyból az emberölést, bár korábban öngyilkosságnak könyvelték el a halálesetet. Az RTL Klub riportja szerint a gyerekekkel pszichológus foglalkozik. részletek
Elgázolt el embert egyelőre ismeretlen körülmények között a Lökösházáról Budapest felé közlekedő személyvonat. A szerelvény utasait leszállítják, a vasúti közlekedés egy pályán halad. részletek
Nekünk nagy tudással rendelkező, kritikus gondolkodású fiatalokra van szükségünk - mondta Novák Katalin köztársasági elnök a Corvinus Egyetem tanévnyitó ünnepségén a Várkert Bazárban. Az államfő - az Állami Számvevőszék minapi elemzésével ellentétben - nem beszélt arról, hogy demográfiai problémákat okozhat, ha túl sok nő kap diplomát. részletek
Az ellenzék számára az lenne a legjobb, ha Gyurcsány Ferenc politikai karanténba vonulna – vélekedtek a kis létszámú, vasárnap kora esti budapesti tüntetés résztvevői. Ám a legnagyobb ellenzéki párt, a DK elnöke nem úgy tűnik, mintha éppen visszavonulna, sőt: nagyon készül. részletek