Az V. kerületi önkormányzat korábban úgy nyilatkozott, hogy csak egy ingatlant adtak a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar vezetőjének. Most felbukkant egy újabb. részletek
Hiába küzd hangosan a Fidesz a kamupártok ellen, valójában nem nehezítette meg túlságosan sem az indulásukat, sem azt, hogy adóforintok százmillióit éljék fel könnyedén – valójában egyik sem az érdeke. Így a tavaszi választáson is biztosan lesz néhány versenyző. De hogyan szűrhetjük ki őket a versenyből? részletek
Az orvosokat is zavarba hozta a negyedik oltással kapcsolatos kormányzati kommunikáció, miután a szakemberek sem kapták meg a lebonyolításhoz várt segítséget – írja a Népszava. részletek
Nem kér Márki-Zay Péter kampányrendezvényeiből a csongrádi 4-es körzet több polgármestere, erről hivatalos nyilatkozatot írtak, le is pecsételték, elküldték a levelet az ellenzéki miniszterelnök jelöltnek. részletek
A Szegedi Tudományegyetem is vizsgálatot indít, miután a Völner-ügy nyomozati irataiból kiderült, hogy az egyik tanár törvénytelen módon segített a volt államtitkár egyik rokonának a sikeres vizsgázásban. részletek