Pusztított a koronavírus, viszont elmaradt az influenzajárvány, így 15 százalékkal többen haltak meg 2020 márciusa és 2021 szeptembere között, mint amit a korábbi évek demográfiai folyamatai alapján lehetett volna várni. Az idősek aránya óriásit esett az elhunytak között, amint elérhetővé váltak az oltások, látványosan Budapesten és környékén a legkevésbé rossz a helyzet, a férfiak többlethalálozása pedig közel kétszerese a nőkének – derül ki egy tanulmányból. részletek
A lehető legkorábbi időpontra, április 3-ra írta ki Áder János köztársasági elnök a 2022-es parlamenti választások időpontját. Ugyanerre a napra írta ki továbbá az államfő a kormány „gyermekvédelmi” népszavazását is. A hivatalos választási kampány így egy hónap múlva, február 12-én indul. részletek
Továbbítva kapták meg civilek az NVI dokumentumát, amelyben már azelőtt április 3-i választásról volt szó, hogy az államfő az időpontot kiírta volna. A civilek nem tudták róla, hogy a mintaanyagban csak mintadátumként szerepel az április 3., mert az erről szóló kísérőlevél elveszett az e-mail folyamban. részletek
Az észak-magyarországi Szendrőn egy iskolaigazgató próbálja menteni a menthetőt, miközben budapesti tinik pakolják tele a rászoruló gyerekek szatyrát. Az Age of Hope januári adományosztásán jártunk, ahol a szervezetet vezető Tóth Ákos elmondta, hogyan teljesítenek a gimnazisták az önkénteskedésben, mit tart azokról, akik csak híreskedésre használják a karitatív munkát, és hogy neki mit mond Teréz anya tanácsa. részletek
Aki annak idején önként bejelölte, hogy szeretne friss oltásügyi információkat kapni, az egy ideje már egészen másmilyen leveleket is olvashat. részletek
Szeretnél Tóta W. Árpád publicistától, Dezső András oknyomozó újságírótól vagy Kőhalmi Zoltán humoristától, a címlapcsapat vezetőjétől szakmai titkokat ellesni? Akkor jelentkezz a HVG márciusban induló gyakornoki programjába! részletek
Magyarországon most először a parlamenti választásokkal egyszerre népszavazásokon is kinyilváníthatja véleményét a mintegy 8,2 millió választópolgár. részletek