A kormány háborús retorikája a gazdasági fejlődést is hátráltatja, nem csak az uniós érdekérvényesítő képességünket csökkenti. Ráadásul az országot is bezárja önmagába. A Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatójával a magyar gazdaság stressztűréséről, a bérnövekedésről és a várható recesszióról beszélgettünk.
részletek
Ő készítette fel Karácsony Gergelyt a fontosabb beszédei előtt. Interjúnkban szó esett arról, hogy miért nem lenne szocialista politikus, és Batiz András beszélt korábbi gyógyszerfüggőségéről is.
részletek
Advent négy vasárnapján, december 1. és 22. között ismét megrendezi a Várkert Bazár karácsonyi programsorozatát, amely minden korosztály számára tartogat különlegességeket. részletek
Pénteken indul a XVI. Erdélyi Mikulástúra, Dunaföldvárról 19 tonna adományt juttatnak el december első hetében Erdély hetvenkét településére. részletek
Hamarosan megjelenik a Terra Profonda új lemeze a Fonó kiadásában. A próbák idejére a zenekar elvonult a világ zaja elől egy kis faluba, a Vas megyei Sitkére. Ebben a nyugodt környezetben, többek között a falu műemlék templomának belső terében rögzítették videóikat, így az album címadó dalát is.
Összképében, hatásában ez egy akusztikus lemez. Mesterségesen olyan helyszínt, környezetet választottunk, hogy ezt hozza ki belőlünk
A lemezbemutató koncertre december 14-én kerül sor a Fonóban. Alább a videó és némi információ a zenekarról.
[...] Bővebben!
részletek
A belga Front 242 az electronic body music egyik alapítója, közel negyven éve stabil pont az elektronikus zenei világban. Most, sok-sok évvel legutóbbi budapesti koncertjük után ismét elhozzák tekintélyes életművük legjobb darabjait december első napján az Akvárium Klubba. Sajtóbejelentés a hajtás után!
[...] Bővebben!
részletek
Az IDEGEN zenekar második nagylemeze tavaly ősszel jelent meg Holdról indul Napra ér címmel. A lemezbemutatót egy koncertekkel telített klub-, majd sűrű nyári fesztiválszezon kísérte. Ebben az időszakban újabb dalok formálódtak a zenekarban, amelyek aztán nyár végére kislemezzé álltak össze. Az online a Lángolón bemutatkozó, Csak a szépre című EP lírai, nagyon személyes szövegi és zenei világáról a zenekar tagjai mesélnek.
[...] Bővebben!
részletek