Az igazságügyi miniszter hosszasan sorolta a Facebookján, hogy szerinte hol és miben téved az Európai Unió a Magyarország ellen indított új eljárásokkal kapcsolatban. részletek
Váratlanul korlátozta a kormány a katások körét és hozzányúlt az elmúlt évek legfontosabb politikai termékéhez, a rezsicsökkentéshez is. Mindezt úgy, hogy néhány héttel korábban "extraprofitadót" vetett ki több szektorra. Ez már csomag? A hvg360-on kérdeztük Bokros Lajos volt pénzügyminisztert, a CEU tanárát. Mutatjuk az interjú hét legerősebb állítását. részletek
A feladatdelegáláson túl kormányhatározat döntött egy Energia-vészhelyzeti Operatív Törzs felállításáról is, viszont a rezsicsökkentés korlátozásáról továbbra sem jelent meg semmiféle konkrétum. részletek
Az áram- és gázszolgáltatók ügyfélszolgálatait megrohamozták az ügyfelek, miután a kormány szerdán bejelentette, hogy már csak korlátozottan fogja a rezsicsökkentést érvényesíteni. Volt, ahol egyórás várakozás után sem vették fel a telefont, azonban ahol felvették, ott sem tudnak egyelőre konkrét válaszokat adni. részletek