Szinte hétről hétre változnak az információk arról, hogy kiket és mikorra sikerül beoltani Magyarországon, milyen újabb csoportok kapnak oltást. Ez a fiataloknak egyet jelent: ami korábban a fénynek tűnt az alagút végén, az egyre csak távolodik. Sokaknak a jövőjét, az oktatását határozhatja meg, milyen ütemben halad az oltási kampány, de ha más nem, egy szétzilált nyár is épp elég nagy csapás lenne annak a generációnak, amelyik a „legszebb éveiből” veszített többet is a járvány alatt. részletek
A főpolgármester szerint felmondta az állam a Szabolcs utcai hajléktalankórház épületének bérleti szerződését. A lépés miatt nem csak a hajléktalanok ellátása kerül veszélybe a drámai járványhelyzetben – írta. részletek
Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár a tanárok beoltásának részleteiről beszélt, Müller Cecília országos tiszti főorvos pedig a várandósok oltására vonatkozó ajánlásról tájékoztatott pénteken. részletek
Eddig a köznevelésben dolgozók 55 százaléka regisztrált, a 180 ezer ember közül 20 ezren kaptak már oltást – derült ki a köznevelési államtitkár nyilatkozatából. részletek
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő szerint kilenc hónapja tudja a főváros, hogy a hajléktalankórháznak költöznie kell az eddigi épületéből. Az önkormányzat arra számított, hogy még haladékot kap. részletek
A Fidesz frakcióvezetője egy hosszú javaslatcsomag egyetlen elemét kiemelve háborodott fel, a Társaság a Szabadságjogokért azt kéri, mindenki olvassa el a teljes levelet hozzá. részletek
A fideszes politikus nem látta egykori párttársa rendőrségi videóját, mert nem érdekli az ilyesmi. Azt tagadja, hogy Brüsszel megbukott volna vakcinalogisztikában. részletek