Azt szeretnék elérni a TASZ vezetésével, hogy a kormány ne tudja szavazásra bocsátani nemi megerősítő műtétekre vonatkozó kérdést. Ezt korábban a Kúria nem hitelesítette, a kormány viszont az Alkotmánybíróságon akarja keresztülvinni arra hivatkozva hogy sérültek saját jogai. A jogvédők szerint viszont a kúriai döntés nem a kormány jogait sérti, hanem a polgárokét védi. részletek
Nehéz helyzetbe hozott sok házi gyermekorvost a váratlan kérés, mely szerint néhány nap alatt össze kell gyűjteniük, hány kicsit oltanak majd be a rendelőjükben koronavírus ellen. Van olyan, akinek 250 családot kellene felhívnia keddig, mások az adminisztráció okozta pluszterhektől tartanak, vagy attól, egyáltalán össze tudnak-e gyűjteni akár csak 10 oltásra váró gyereket. Eközben az oltásokkal kapcsolatos álhírek is náluk csapódnak le. részletek
Újabb Anonymus videó jött ki, amiben a szivárogtató azt állítja, hogy a III. kerületben lévő területen ingatlanfejlesztésbe kezdene a Főváros, illetve értékesítené azt. A főpolgármester cáfol. részletek
Az elmúlt években egyre többen indulnak el a digitalizáció útján és választják önmaguk, valamint vállalkozásuk számára is a digitális életformát. Érthető is, hiszen sokkal kellemesebb egy általunk tetszőlegesen választott helyszínről dolgozni, mint egy lélekölő irodában ülni napestig. Így tett Varjú Tamás, a speciális teherbringák gyártásával foglalkozó Mastiff Cargo Bike cégvezetője, valamint Vígh Borbála, a Retreat Factory és a Nomad Cruise tulajdonosa is, akikkel stílusosan úgy beszélgettünk a digitalizáció pozitívumairól és kihívásairól, hogy nem is tartózkodtunk közben egy helyen – Bori az országban sem. részletek