„Manapság az ember intelligens és depressziós, vagy boldog és hülye” – nem ő mondja, idézi. Hol regényt ír, hol esszét, és a közéletről is van véleménye. Interjú Kepes Andrással.
részletek
A csaknem egy éve tartó járványhelyzetben az egészségügyben dolgozó orvosok, ápolók és munkatársaik hatalmas fizikai és lelki teher mellett végzik napról napra szeretettel, odaadóan a munkájukat. részletek
Akkor hatásos a koronavírus elleni oltás, ha mellékhatása van. Ez jelzi, hogy a szervezet immunrendszere teszi a doglát, védekezik a kórokozó ellen. részletek
Kérik, hogy aki az elkövetővel, jelenlegi tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen. részletek
Az ítélőtábla katonai tanácsa helyben hagyta V. L. és társai ügyében az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék katonai tanácsának július 16-án meghozott ítéletét. részletek
A jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kezelt 44 éves vádlott - saját bevallása szerint - régóta ellenszenvet érzett a rendőrök iránt. részletek
A balliberális tömb egyesülése után végleg egyértelművé vált, hogy a Mi Hazánk Mozgalom a harmadik utat jelentő erő - jelentette ki a párt elnökhelyettese hétfőn Budapesten. részletek